MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 3. A burgonya- és gyümölcstermelésre vonatkozó megyei pártbizottsági határozat végrehajtásának helyzete a barcsi járás területén. Szóbeli beszámoló: 25-30
% Á helyes intézkedések mellett az volt a megállapításunk, hogy a szakellenőrzés hiánya nagyon érződik falun. A göllei tsz község kivételével alig megoldott, vagy egyáltalán nem ™'3goldott az állattenyésztő kérdése és ez megmutatkozik a „3rmelöszövetkeze"űi hozamok tekintetében. Hibaként kell megemlíteni, hogy az állattenyésztők nem mindig szerencsésen vannak kiválogatva, - ugy a szakképzettséggel, mint a hozzáállás tekintetében is problémák vannak. Az elhelyezést illetően tűrhetetlen állapot van pl. Toponáron. A községen kivül létrehozunk egy majort, viz nincs, 3-4 laa-ről hordják a vizet, - de be van vezetve az önitató. A másik, amit szeretnék megemliteni hibaként, -a sertéselhullás. Az úgynevezett népi sertésekkel, melyeket a háztájiból vásárolnak fel, - igen nagy probléma van. Göllében a 300 db-os elhullás zömében ebből adódik. Az a véleményem elvtársak a felszólalások alapján, hogy megyei szinten ilyen probléma van. A határozat értelmében a mennyiségi szintet elértük, azonban a minőségnél van probléma és erre kell a fő irányt venni amellett, hogy a mennyiség fejlesztését is szeaelőtt kell tartani továbbra is. Javaslatként a következőket mondamám el; Konkrétan a Kaposvár-i Járási mezőgazdasági osztályhoz egy-két állattenyésztőt be kellene állítani, még azon az áron is, ha egyéb igazgatási osztályokról lenne átcsoportosítva. Ezt indokolja egyrészt a járás nagysága, másrészt a kaposmenti állattenyésztésnek a kialakult helyzete. A másik ilyen dolog, hogy minden termelőszövetkezetben szakképzett állattenyésztőt kell beállítani. Ezeknek az embereknek a továbbképzését is előadásokon keresztül biztosítani kell. A másik ilyen javaslatunk, hogy az állatorvosok felelősségét növelni kell a termelőszövetkezetek állattenyésztésénél. Anyagi ösztönzőt állapítsanak meg a tsz-ek az állatorvosok részére és tegyék ezt függővé az állat-elhullástól. Fel kell hivni az Építőipari V.-ok figyelmét a közös férőhelyek minőségi kialakítására. Meg kell szüntetni azt a lelketlen munkát, amit még tapasztalhatunk egyes helyeken. Az Építőipara vezetőket felelősségre kell vonni az ilyen munkáért. Ugyan ugy a műszaki ellenőrt is felelősségre kell vonni, amelyik ilyen építkezést átvesz. A komplex építkezésre vonatkozóan javaslom, ha építünk egy 100 férőhelyes istálót, akkor borjunevelőt is építsünk hozzá. Helyes lenne ezen túlmenően a kutak megásása is. Irányt kell venni az olcsó szerfás építkezésekre, - szabadtartásokra . Fokozatosan rá kell térni minden termelőszövetkezetben az itatásos borjunevelésre.