MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961

7. ő. e. 1961. október 24-25. (107-269. o.) - 1. Az új ötéves terv irányelvei és az ebből adódó feladatok. Beszámoló: 110-140 - Szóbeli kiegészítés: 141-162

\Oö k9 -7 y / Tehát feltétlenül végre kell hajtani a ezakositást, ^M slscBorban növénytermesztés területén, ^M De hangsúlyozni kell^azt is, hogy bátrabban kell előre ^M jutni a vízgazdálkodás,terül étén ie, hogy magasabb át- H lagot tudjunk elérni.'Állattenyésztés vonalán: létszám ^| ra való menés , a létszám noveióse a fő feladat. Ugy ^1 gazdálkodjunk, hogy több tejet és tojást tudjunk adni ^M a népgazdaságnak. De emeljük a sertéstenyésztés arány- H számát is, H Megkell említeni, hogy feltétlen fontos feladat a minő- H ségre való törekvés is. Ez fontos az állati és nüvényi H homamok tekintetében, H Beruházás terén kivan dolgozva a köreetesitési program H amit a tavasszal fogunk kihozni nyilvánosságra. Azért H nem hozzuk előbb ki, hogy ne okozzon a terraeloszüvetkeze-^ tek és kisebb üzemegységeknél ez problémát. De bizonyos J fokú egységeket kiszeretnénk már most alakítani ha ezt H a termelősaüvctkezeti par sztok is igy akarják és hasz- H nosnak látják. Tehát a beruházásokat is már most igy V irányítjuk, hogy a jövőt illetően ne vesszen kárba semmi, 1 A gazdasági ösztönzéseket illetőleg szükséges, hogy ater- 1 mészetbeni és egyéb oszjzJyítönzőket azokrészére biztosit- J suk, akik a termelőszövetkezet munkájában egész éven át H résztvesznek. Ezt kell elsősorban számításba venni, H ŰJermészetesen nem akárhogyan kell, minden feltétel nél- H kül. Tehát ezt világosan megkell mondani, hogy aki részt­vesz a termelőszövetkezet egész munkájában az kaphat csak részes művelést vagy természetbeni ösztönzést. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom