MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. október 24-25. (107-269. o.) - 1. Az új ötéves terv irányelvei és az ebből adódó feladatok. Beszámoló: 110-140 - Szóbeli kiegészítés: 141-162
llem e;"',y esetben a peda3,ó,^,us magatartása jelent probléaát, A máűil: dolog pedig az, hog;^^ negkell oldani, hogy egy ^kicsit jobban dolgozzanak. Igaz, hogy az átszervezés időszakában derekasan és becsületesen kivették részüket a munkából, azonban raost ugy néz ki, hogy e^y kicsit elkényeztettük okét és nem szívesen dolgoznak, -Pedig ami az iskolákba a szinvonalat jelenti nem 1 het különválasztani egyiket sem. Ugyanis van ahol a pedagógusok többsége vesz részt az egé^sz falusi munkában. De megkell raondajii azt is, hogy a községi vezetés sem a leg kifogásolni valóbb abban a tekintetben, hogy a pedagógusokat hogy válasszsík be a község felelős munkájába. Sok függ attól is, hogy nem taöják megfelelően bevonni ezeket az embereket a munlcába az átszervezés után. Tehát megkell állapitanunk, hogy nemcsak a pedagógusokat kell elmarasztalni azért, hogy nem dolgoznak jelenleg, hanem a község vezetőit is akik nem támaszkodnak rájuk. Az orvosok tekintetében azt tudjulc, hogy megnőtt az SZTK, biztosítottak száma a falun, különösen nőt a nyugdijasok száma. Igaz nőt az anyagi crclekeltságe s mégsem veszi ki a falu munkájából a részét. Az állatorvosoknál m.ás a hvlyzet, Lleglepő vélemény jött ki, hogy mindenegyes jelentésben az cseng, hogy az az ember aí rtelmiség közül aki megtalálta a helyét a falim az az állatrvos. Sokan felvotik, hogy megtalálta a gazdasági számitáát is. Igaz,-hogy a "azdasági számítását is megtalálta az nem kétséges. De nőt a másik oldal is, hogy a felelőségtel jes állaítenyssztés tekintetében saivvel-lélekkel híva a falu szocialista átszervezésének, a hagyüzemi gazdálkodásnalc, az az em-ber, akire jelen pillanatban a legnagyobb szükségünk van, A másik dolog amit megkell em.liteni, hogy a falun az értelmiség között egy bizonyos kaszt forma jött létre. Az emberorvos nem barátkozik m.á3sal, csak a gyógyszerésszé. Hem tapasztalni olyant, hogy az orvos barátkozna a termelőszövetkezeti vezetőséggel, elnökkel főkönyvelővel, brigádvezetőkkel, tagokkal, stb. De hasonló a helyzet a falun a másik értelmiségi rétegnél is. Ugy néz ki, hogy várakozó álláspontra hsl;'ezkedtek, A felu életének nem. adják meg azt, am.it m^egtudnának adni, a felemelés, a kulturális színvonal tekintetében. Ezért szükséges m.egértetni a falusi értelm.iséggel a m^aga szerepét és ami a falu átalalritását illeti a falusi munl-rát illetően. Véleményem, az, hogy mi érté'ieljük az embereket kint a falun a munlcájuk alapján. Pogadjuk el azzal a falusi értelmiség munkáját és szerepét a falu életében, hogy a fogyitékossagokat segítünk nekik me^^szüntetni.