MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)
77 képpen, arait mondott Nádorfalvi elvtárs én is azt mondanám arra, hogy a gazdaságunk fő baja éppen az, hogy eddig szocialista humanizmusból az elért politikai vívmányaink védelmében mi mindenféle termelést finansziroztunk. Ipari vállalataink egyharmada nagyon szép nyereséget ért el, egyharmada ugy el van, hol jobb, hol roszszabb és egyharmad kimondottan ráfizetéses. Az egyharmad nyereségéből finanszírozzuk őket és életben tartjuk. Most az, hogy mi tovább csináljuk, a gazdaságunk versenyképességét messze nem fogja elősegiteni. Abba az irányba kell menni, hogy az uj gazdaságirányítás mellett az egyes vállalatok gyöngéinek ki kell ugraniuk. Szó volt arról, hiszen Tolnai elvtárs emiitette, hogy kevés az állami lakásépítés. Tényleg, még a terv alá is szorítottuk, áttereltük a magánerős lakásépítésre, mert azt a költséget nem bírja el a társadalom. Talán azért is, mert nem is tartottuk igazságosnak, hogy jó anyagi körülmények között lévő magyarok lakásáról az állam gondoskodjon, a társadalom másik része pedig maga gürizik azért, hogy lakása legyen. Magyarcrszágon jelenleg a lakások 72-73 százaléka van magántulajdonban, tehát majdnem háromnegyed rész és egynegyed rész az állami lakás aránya. Ha ezt az ütemet tartjuk, akkor még tovább változik a magánerős, vagy magántulajdonú lakások javára. Itt élünk ebben az országban, látjuk valamennyien, milyen állapotban vannak az állami lakások, milyen állapotban vannak a magántulajdonban lévő lakások. Az állam a lakbérből mikor tudja ezeket a lakásokat tényleg felújítani, fenntartani, nem tudom, de valószínű nem is ez az ut. Nekünk az eddigi utunkat kell kritikusan vizsgálni; az az irányzat, hogy az államnak föladata- e lakásról gondoskodni mindenkinek, tartható-e. Azt hiszem az az igazság, akkor járunk el szocialistához méltóan, amikor a magénerős lakásépítés mellett annyi állami lakást építünk olyanok számára, akik erre szociális okokból rászorultak, de nem garantáljuk azoknak az állami lakást, akiknek az anyagi helyzete ezt nem indokolja. Ahol az a legnagyobb gond, hogy van-e garázs a lakáshoz, vagy van-e autó, meg más is. Még nem fognak örülni a kaposváriak, ha elmondtom, hogy nálunk az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vívmánya volt, ez a városiasodás. Valahol a népfrontban kiszámították, hogy ha egy falu városba költözött munkaerőnek, az elvándorlása másfél millió forintba került. Ott munkaalkalmat biztosítani neki, lakást és a faluban meg ott maradt a lakása. Nos, ugye elfogadtuk már azt, hogy a falu népesség-megtartó képességét erősíteni kell. Egy kicsit ez a városba való vándorlások, a társadalomra nem éppen előnyös jelenségekkel is együtt járt. Én most nem akarom ezt sorolni. Morálisan, más vonatkozásban nálunk sok olyan érték alakult ki évszázadokon át, amelynek a magatartása kívánatos, még a szocializmusban is. Most ezt kimondtuk, és van is bizonyos visszavándorlás, helyben-lakás és házat mernek építeni. Elhatároztuk, hogy a kisközségek valamilyen ilyen államhatalmi szervét, vagy lehetőségét, fórumát biztosítsuk az elöljáróságokkal. Ez jó dolog, de a kettő nem együtt, hogy ezt is tartsuk meg, vagy éppen növeljük a kistelepüléseknek a népesség-megtartó képességét, meg a várost is fejlesszük. Talán nem is kell, nincs is erre szükség. Ugy, hogy itt nem tudok többet mondani, mint hogy megfontoltabban, lassúbb ütemben, a városoknak meg kell óvni azt az évszázadok során