MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)

73 Bizonyos remények vannak, van kis növekedés, de az Amerikai Egye­sült Államok elnöke azt mondta, hogy szedjék rendbe a gazdaságu­kat, majd akkor a valutájuk is erősödni fog, de tőle ne várják azt, hogy az amerikai valuta értékének a csökkenését adminisztratív utón segitsék elő. Gazdaság vonatkozásában tanúi lehettünk valamennyien, hogy milyen erőfeszitést tesz az Amerikai Egyesült Államok, hogy a Kelet-nyu­gati kereskedelmet nehezitse. Emlékezünk valamennyien azokra az embargós lépésekre, amikor bizonyos beruházási javaknak a szállí­tását akarta megakadályozni. Most a legújabb technika exportjának, a korlátozását határozták el. A magyarázatuk megvan, - amit azt hiszem sokan nem irunk alá - hogy a fejlett technológiát, a Kelet, a Szovjetunió fölhasználhatja a hadiipara fejlesztésére és ezzel az erőegyensúly az ő javukra változik meg. Folyik a harc a fegyverkezés terén is, amit a legjobb szándékunk ellenére sem tudunk megállítani, csökkenteni. A világban az, hogy béke van, annak az erőegyensúlynak az eredménye, ami a II. világ­háború óta, és különösen az utóbbi évtizedekben bekövetkezett a mi javunkra. Ezt elismerték az amerikaiak, amikor a Szovjetunióval megkötötték azokat az egyezményeket, amelyek a fegyverzetek bizonyos szintjét határozták meg. Természetesen nekik megvannak az indokaik, hogy miért szükséges most a fegyverkezés. Azt mondják, mert a szov­jetek a fegyverkezésben messze megelőzték őket és ezt a lemaradást kell most nekik behozni. Ez jó üzlet azoknak a szélsőséges milita­rista köröknek, akik jelenleg az amerikai kormányzathoz közel áll­nak, és akik mindent elkövetnek, hogy ezt a többszáz milliárd dol­láros hadimegrendelést a maguk számára megszerezzék, és Amerikának sem jön rosszul a fegyverkezés, mert voltaképpen a NATO fő hadi­szállítói az amerikai fegyvergyárosok. Amikor 1979-ben azt a bizo­nyos NATO-határozatot hozták, hogy Nyugat-Európába rakétát tdepi­tenek, az lett a következménye, hogy ha ők közelebb hozzák raké­táikat a Szovjetunióhoz,természetes a Szovjetuniónak is meg van az a joga, hogy a saját biztonságét védje, ő is közelebb vitte az SS 20-as rakétákat, hogy ne előzzék meg esetleges támadás esetén. Ez egy olyan helyzetet teremtett most Európában, amitől azok ilyed­tek meg, akik befogadták ezeket a rakétákat. Jelenleg a nyugat­európai országok, akik elkövetnek mindent a kelet-nyugati párbe­széd folytatásáért, érzik azt a veszélyt, ami rájuk leselkedik, még abban az esetben is, ha a mostani legújabb amerikai tervek sze­rint az űrfegyverkezésben érnek el majd bizonyos eredményeket, mert érzik, hogy az nyújthat védelmet Amerikának, de Nyugat-Európát azok az ürfegyverek, amelyek Amerika fölött vannak nyilván nem tudja megvédeni. Viszont, ha részt vesznek ebben a programban, akkor olyan súlyos anyagi terhet jelent számukra, ami az ő gazdaságuk számára is bármilyen fejlett is az a nyugati gazdaság, nagy terhet jelent. A Szovjetunió többször is kihangsúlyozta, hogy a fegyverzetek be­fagyasztásának a hive, a fegyverzet korlátozásának a hive, majd a télies leszerelésnek a hive és erről hajlandó tárgyalni. Ismerik önök is, hogy eredményre nem vezettek ezek az ajánlatok ugy, hogy más választás nem marad, mint a fegyverzetek egyensúlyának biztosí­tása. Ez nekünk nem kis anyagi terhet jelent, és talán ez is bennt

Next

/
Oldalképek
Tartalom