MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.)
- 68 július 1-gyel, rekonstrukciós fejlesztéssel elkészült nagy kapacitású belföldi készitmény-gyártó üzemet a megye és Budapest ellátásának javítására, valamint az export kötelezettségünk teljesítésére, az idevonatkozó határozatoknak megfelelően fogjuk hasznosítani. Az akkor elmondottakat most ugy minősíthetem, hogy az elmúlt öt évben kollektivánk nagy erőfeszítésekkel alapvetően megfelelt ezen feladatának. Már 1980-ban teljesítettük a vágási és export termelési tervünket. Mig 1980-ban 421 ezer darab sertést dolgoztunk fel, addig 1984-re ezt 25 százalékkal növeltük. Jelentősen nőtt a feldolgozottabb amerikai exportra alkalmas termékek mennyisége és választéka is. Az elmúlt évben 3100 tonna dobozolt sonkaféléket, 2500 tonna egyéb konzervet, mintegy 6 ezer tonna darabolt húst és 6400 tonna félsertést exportáltunk. Export termékeink árbevétele meghaladta a 2,4 milliárd forintot, amelynek több mint 90 százaléka nem Rubel elszámolású. Belföldi üzemünket piaci igény, valamint kereskedelmi munkánk hiányossága miatt nem tudtuk kihasználni, de 10 ezer tonnát meghaladó évi termelésünknek igy is fele megyei ellátást biztost . Exportárbevételi feladatainkat évről-évre nehezebb feltételek, rosszabb piaci viszonyok mellett, a volumen növelésével, több emberi munkával és nagyobb költségráfordítással sikerült csak teljesíteni, illetve túlteljesíteni. A vállalatunk eredménye viszont évről-évre csökkent. 1984-ben vállalati szinten jelentős veszteség is keletkezett annak ellenére, hogy a munkatermelékenység évről évre nőtt, az egy fizikai munkaórára jutó termelési érték több mint 70 százalékkal nőtt és az egy főre vetített termelési érték meghaladta az egymillió nyolcszázhatvanezer forintot. A nagymértékű árcsökkenés, a fajlagos költségnövekedést nem sikerült ellensúlyozni a növekvő export szubvencióval sem. Dolgozóink joggal nem értik, hogy évről-évre többet dolgoznak - pl. az elmúlt évben 34 szabad szombaton az export üzemben egy teljes, vagy nyújtott műszakban -, és mégsincs a munkájuknak megfelelő elismerést biztosító vállalati eredmény. Kedves Elvtársak! Mi tudjuk, hogy nemcsak külső, hanem belső okai is vannak eredménytelenségünknek. Az elmúlt hónapokban különböző fórumokon sokat foglalkoztunk hibáinkkal, - elemeztünk - feladatokat dolgoztunk ki, személyi konzekvenciákkal éltünk. Lehetőségeinken belül ösztönzési rendszerünket korszerűsítjük. Partneri kapcsolataink javitására, korszerűsítésére törekszünk. Ez évi terveinket ismét túlfeszítve, az önköltséget csökkentve, igyekszünk eredményesebben dolgozni és a veszteséget megszüntetni. Azon tul, hogy vállalatunk a megye legnagyobb vállalata, lényeges a szerepe és feladata a lakosság, a megye élelmiszer ellátásában, ezen keresztül hangulatára is kihat tevékenysége. Ezért kérem, hogy gondjainkat előidéző, azokat növelő, olyan külső problémáról is szólhassak, amelyek megoldásához kérem pártszerveink egyetértő, a megoldásokat segitő támogatását. Fő törekvéseink és kérésünk összhangban van a pártértekezlet határozati javaslatának gazdaságfejlesztési fejezetében, és az állásfoglalás-tervezetben megfogalmazottakkal, nevezetesen, hogy: növelni