MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985

7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XII. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 121-136 - Beszámoló: 236-296

nözzék a gazdasági egységek teljesítőképességének növelését, a helyi tartalékok feltárását, a lakosság ellátásának, a dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek javítását. A községi, munkahelyi pártbizottságok és pártvezefősegek önállób­ban és kezdeményezőbben lássák el területük politikai irányítását. For­dítsanak nagyobb figyelmet az alapszervezeti tevékenység színvonalá­nak emelésére, a párt-, az állami szervek, a társadalmi és tömegszer­vezetek, -mozgalmak közötti munkamegosztás javítására, pártirányítá­suk fejlesztésére, a gazdaságban végzett politikai feladatokra. A pártszervek és az alapszervezetek a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével összhangban emeljék tevékenységük színvonalát. Politikailag készítsék elő az új vállalatvezetési formák bevezetését és alkalmazását, alakítsák ki a korszerűsített irányítási rendszernek meg­felelő munkastílusukat, -módszerüket, szabják meg a kádermunka fel­adatait. Az alapszervezetek tevékenységének középpontjában a párt poli­tikájának helyi alkalmazása, a határozatok végrehajtásának szerve­zése, ellenőrzése, a taggyűlések szerepének növelése álljon. A veze­tőségek fordítsanak nagyobb gondot a kommunistákkal való egyéni foglalkozásra, tájékoztatásuk, felkészítésük javítására, a párttagság cselekvési egységének erősítésére. Az eddiginél fokozottabban törőd­jenek az 1944—45-ös párttagokkal. A pártépítésben érvényesítsék a tervszerűség és a minőség követelményeit. A párt soraiba a dolgozók legjobbjai kerüljenek; többségük munkás és paraszt legyen. A fiatalok és az értelmiségiek körében javítani kell a párttaggá nevelő munkát. Fokozni kell a vezetők rátermettségét, gyarapítani felkészültségü­ket. A káderek képzése, nevelése és rendszeres cseréje — a feladatok­ra való alkalmasság jegyében — jobban igazodjék a követelmények­hez. A vezetők megítélésének legfőbb mércéje a folyamatos, magas színvonalú munka legyen, nevelésükre nagyobb figyelem irányuljon. Növekedjék a munkahelyi pártszervek és párttestületek kádermunkáért érzett felelőssége. Segítsék az állami és a gazdasági szervek személy­zeti munkáját. Fokozódjék a pártszervek kezdeményező szerepe. Lépje­nek fel a szocialista erkölcsi normákat sértő, elvtelen, antidemokratikus vezetői magatartással szemben. A megérett kádercseréket idejében kezdeményezzék. Politikai eszközökkel segítsék a káderutánpótlás ne­velését, a tehetséges fiatalok, a nők felkészítését, előléptetését. Javít­sák a városi jogú nagyközségek káderhelyzetét, és folyamatosan gon­doskodjanak az utánpótlásról. Fordítsanak nagy figyelmet a káder­munka demokratizmusára, a többes jelölések előkészítésére az or­szággyűlési képviselő- és a tanácstagi választások során. Következetesen kell számon kérni a tagsággal járó kötelességek teljesítését, erősíteni a pártfegyelmet. Követeljük meg a politika elkö­telezett képviseletét, a munkaköri feladatok példamutató ellátását, az állampolgári rendet és fegyelmet, a törvények megtartását és megtar­tatását. A fegyelmi bizottságok lépjenek fel a párt politikai céljaitól, 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom