MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1985
7. ő. e. 1985. március 9-10. (2-383. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XII. kongresszus óta végzett munkáról, állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről. Szóbeli kiegészítés: 121-136 - Beszámoló: 236-296
TÁRSADALMI, POLITIKAI RENDSZERÜNK FEJLESZTÉSE A szövetségi politika megvalósítása mozdítsa elő a társadalmi közmegegyezést, erősítse a szocialista nemzeti egységet, a proletár internacionalizmust. Tartalmasabbá kell tenni a szocialista demokráciát. A közéleti, a lakóhelyi fórumokon mellőzni kell a formalitásokat; a tájékoztatással együtt nagyobb figyelmet kell fordítani a döntés-előkészítésben való részvételre és az érdekeltség megteremtésére. A jogok és a kötelezettségek összhangjából kiindulva átgondoltabbá kell tenni a témaválasztást. A lakosság véleménye nélkülözhetetlen a döntésben és a végrehajtásban. A szocialista demokrácia kibontakozását a pártdemokrácia fejlődése segítse elő. Tovább kell erősíteni a párttagság aktivitását, öntevékenységét, fokozni részvételét a politika alakításában. A társadalmi és tömegszervezetek, -mozgalmak is jobban használják ki sajátos lehetőségeiket. A vállalati, munkahelyi önállóság növelése szükségessé teszi a dolgozók aktivitásának kibontakoztatását, a munkahelyi demokrácia tökéletesítését. Az irányítási rendszer korszerűsítése megköveteli az új vezetési formákat: a körültekintő igazgatóválasztást, az igazgatótanácsok ésszerű kialakítása feltételeinek megteremtését úgy, hogy azok igazodjanak a helyi viszonyokhoz. Biztosítani kell a dolgozók megfelelőbb képviseletét a vezetésben, a döntések meghozatalában, a végrehajtás ellenőrzésében és a vezetők munkájának megítélésében. Javítani kell tájékoztatásukat, az érdekek egyeztetését. Társadalmi intézményrendszerünk segítse elő a fizikai dolgozók megbecsülésének, politikai súlyának fokozását, az esélyegyenlőség javítását, a protekcionizmus és az összefonódás felszámolását. Helyre kell állítani mindenütt a közéleti szerepvállalás tekintélyét és megbecsülését. A megye fejlődése érdekében szükség van az értelmiségpolitika következetesebb megvalósítására. Meg kell teremteni azokat a feltételéket, amelyek között az értelmiség képzettségének, tehetségének megfelelő munkát és nagyobb közéleti aktivitást tud kifejteni. Összehangolt politikai munkát kíván a társadalom számára hasznos családeszmény elfogadtatása, vonzóvá tétele. Célszerűbb helyi intézkedések szükségesek a nők élet- és munkakörülményeinek érzékelhető javításához. Továbbra is elő kell segíteni, hogy javuljon az ifjúság helyzete, s kielégíthesse megalapozott igényeit. A nyugdíjasok szociális gondjainak enyhítése mellett hasznosítani kell társadalmi, politikai és termelési tapasztalataikat. A pártirányítás jobban segítse elő a tanácsok politikai és társadalmi szerepének növelését. Erősödjék népképviseleti, önkormányzati jellegük. Javuljon a képviseleti munka és a döntéshozatal mechanizmusa. Fejlődjék a testületek munkája a helyi, a területi érdekek feltárásában, egyeztetésében és érvényesítésében. Növelni kell a tanácsi bizottságok önállóságát, összehangoló és ellenőrző szerepét. Eredményesebb munkát igényel a testületi határozatok végrehajtásának szervezése és ellenőrzése, a bürokratikus vonások megszüntetése. Biztosítani kell a lét43