MSZMP Somogy Megyei pártértekezletei (XXXV.1.a) 1975

5. ő. e. 1975. március 1-2. (2-248. o.) - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a X. kongresszus óta végzett munkáról. Állásfoglalás a kongresszusi irányelvekről és a szervezeti szabályzat tervezetről. Beszámoló: 127-186

dati nevelő és felvilágosító munkára kell helyezni. A munkásokban ki kell alakítani az üzemi demokráciából fakadó jogok gyakorlásának igényét. Tudatosítani kell azt is, hogy az üzemi demokrácia kötelezettségeket is jelent. Az állami tulajdon további erősítése hozzájárul az üzemi demokrácia érvényesítéséhez. Az állami tulajdont gyarapítani kell, hiszen ez a mun­kásosztály vezető szerepéből eredő hatalmi kérdés, politikai igény. Arra kell törekedni, hogy az állami és a szövetkezeti tulajdon között erősödjön az együttműködés. A dolgozók tulajdonosi érzésének fokozásához szüksé­ges, hogy a meglevő szervezeti kereteken belül, központi segítséggel növe­kedjék a nagyvállalati gyárak, gyáregységek és telepek önállósága. A szövetkezeti földtulajdon fejlődése (40 százalék) elősegítette, hogy a szövetkezeti gazdálkodás az önkormányzat egyidejű fejlődésével válla­lati formává válhatott. Folytatódott a területi és ágazati összevonás, gya­rapodott mindhárom ágazat szövetkezeteinek közös vagyona. Javultak a működés és a gazdálkodás feltételei, hatékonyabbá vált a termelés. Az előrehaladás megköveteli a szövetkezeti tulajdon további erősítését, a szö­vetkezetek egymás közötti és az állami vállalatokkal való szerződéses vi­szonyának fejlesztését. A szövetkezeti törvény szellemében fejlődött a szövetkezeti demokrá­cia, javult a tagság tájékoztatása, a közös ügyekbe való bevonása. A fize­tett szabadság, a nyugdíjazásban és egyéb juttatásban beállt változás — különösen a mezőgazdasági szövetkezetekben — kedvező hangulatot vál­tott ki. Ellentmondás van viszont a nyugdíjas tagság és a fiatalok érdekei között. Az önkormányzati jelleg erősödését elősegítő bizottságok tevékenysége javult a megye valamennyi szövetkezetében. Ezzel együtt a vezetőségek összetétele, a vezetés színvonala is. Közöttük egyre több a fiatal és a nő. Az eredményekkel azonban nem lehetünk elégedettek. A X. pártkongresszus és a szövetkezeti kongresszusok után a szövet­ségi munka tartalma és módszere is változott, jobban megfelel a megye gazdasági és szövetkezetpolitikai céljainak. A szövetségek tevékenysége általában megfelelt a követelményeknek. Törekedniük kell a három szö­vetkezeti ágazat együttműködésének, az ellenőrző (felügyelő) bizottságok munkájának és az ellenőrzésnek a javítására. Az ipari szövetkezeteknek elsősorban a javító-szolgáltató tevékenység korszerűsítésén és bővíté­sén kell fáradozniuk. A fogyasztási szövetkezetek fontos feladata a lakosság áruellátásának magasabb szintű biztosítása. A kis településeken az alapvető cikkekből, a nagyobb településeken pedig az ipari és a tartós fogyasztási cikkekből kell javítani a választékot. Törekedjenek a munkás fogyasztási szövet­kezetek további fejlesztésére. Fordítsanak gondot a termeltetésre és a felvásárlásra. A takarékszövetkezetek segítségével jobban ki kell hasz­nálni a kistermelői, háztáji gazdaságok fejlesztéséhez szükséges kölcsön­lehetőségeket. Tovább kell fejleszteni a lakás-, a garázs- és az üdülő­szövetkezeteket, gyorsítani kell az építkezések befejezését. A szövetkezetek pártszervei és testületei foglalkozzanak folyamatosan 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom