Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Bősze Sándor: Adatok a háborús hátország történetéhez -Somogy 1941-1945-

A kaposvári ipartestület tagjai elkeseredetten vetették papírra, hogy az előző évvel ellentétben az építőipari szakma is „összeomlás előtt" állt.

41 Az idegenforgalommal párhuzamosan visszaeső építkezési kedvről

42 panaszkodtak a Balaton-parti építőiparosok is. Az év elejétől ismét, ahogy a háborús feszültség erősödött, mind nagyobb akadályokba ütközött a nyersanyagellátás.

43 A háború negyedik hetében pedig a 12 113/1939. ME sz. rendelet több ipari nyersanyagot is zár alá vett. A második világháború megindulásával szinte egyszerre szaporodtak meg azok a panaszok, melyek a somogyi kézművesek anyagellátási problémáit mutatták. Ahogy a lengyeltótiak éves jelentésükben megállapították: a „háború okozta gazdasági helyzet a nyersanyagellátásra van a legnagyobb kihatással. Általános kívánsága az iparosoknak, hogy az anyagellátás szövetkezeti úton történjék, melynek létrehozásához állami támogatásra volna szükség."

14 1940-ben az ipartestületek továbbra is a „kőművesipart" tekintették a legrosszabb helyzetben levőnek. Az év elején a ruházati iparokban, ezen belül különösen a cipésziparban éreztek bizonyos fokú javulást, aminek azonban hamar véget vetett a bőranyagok zárolása. Az iparosok gazdasági helyzete és életszínvonala az előző évihez képest tovább romlott. Az egyes szakmákat sújtó nyersanyaghiány rendkívül aggasztó méreteket öltött. Ugyanakkor a gyakori katonai behívások folytán sokan műhelyeik bezárására kényszerültek. Csökkent a vásárlóképes kereslet, s ugyanekkor áruforgalmi korlátozások sora lépett életbe. A kisiparosok véleménye szerint a minimális munkabérek is túl magasan lettek meghatározva.

45 A bőranyagok zárolása után a gondokat tovább növelte, hogy 1940-ben a kereskedők megtagadták a hitelek nyújtását az iparosoktól,

46 akik mindezek mellett adóterheiket is rendkívül súlyosnak érezték és éppen ezért például a balatonbogiáriak többször is felvetették, hogy legalább a bevonuló iparostársak adóját mérsékeljék.

4 Mindezek következtében az ipartestületek a korábbi években összeállított gazdasági jelentéseikhez képest katasztrofális képet festettek helyzetükről. Azt azonban szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az egyes jelentések címzettjeitől is függően, természetesen túlzásokat is tartalmaztak. A nyersanyagellátás azonban, mint erről az iratok százai is tanúskodtak, az egész háború alatt kétségtelenül súlyos gondot jelentett. A kisiparosok szemszögéből az 194l-es év-a nyersanyaghiány és a relative kedvezőbb financiális helyzetben lévő mezőgazdasági népesség növekvő vásárlási kedve folytán - ellentmondásos gazdasági hatásokkal volt teli. Ettől az esztendőtől, főleg a nyersanyag-beszerzési és -értékesítési gondok miatt, sokat romlott az iparosság életszínvonala, s ugyanakkor pedig 1941-ben - a megrendeléseknek köszönhetően - nem volt munkanélküliség. Egy olyan periódus vette kezdetét, amelyben a hosszabb-rövidebb ideig tartó, legfeljebb néhány - gazdasági problémáktól - könnyebb hónapot mindig egy-egy hullámvölgy követett. 1941-ben a szinte folyamatos gondokkal küszködő építőiparosok sorsa is valamelyest javult, azonban ez sem volt mentes az adott gazdasági szituáció korlátaitól:,Általában a falusi nép, akinek csak van eladnivalója, bőven tud pénzhez jutni, ami sokat fog segíteni rajtuk. Több községben lehet látni az építkezéshez beszerzett téglát. Cement beszerzése nehézségekbe ütközik, szinte lehetetlen, miért is az építkezés egyelőre elmarad." 8 Az építőipar a következő években is hasonló problémákkal találta magát szembe. Ha az egyes szakmák sajátosságaitól függően eltérő mértékben is, de a foglalkoztatottságnak ezt a fajta ellentmondásosságát a kisipar egészére nézve érvényesnek tekinthetjük, csak éppen a saját viszonyaikból adódóan az egyes ipartestületek esetleg másképp látták ezt a kérdést. A lengyeltótiak például 1941-ben úgy tartották, hogy a „...mezőgazdasággal összefüggő kovács- és bognáriparokat kivéve, a többi iparágnak foglalkoztatottsága az anyagbeszerzési nehézségek következtében csak minimális."

49 Azok a szakmák, melyeket az anyagkorlátozások nem érintettek súlyosabban, így a bognárok, a szabók, az asztalosok stb. tűrhetőbb helyzetben voltak. Egyébként az is sokat számított, hogy a falusi mesterek kétlaki életmódot folytattak, ugyanis a saját szakmájuk mellett a földjeiket is művelték, ami számukra a könnyebb megélhetést