Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Szabó Péter: Somogyi alakulatok a második világháborúban, s az azt megelőző években

Hadosztályvonat: 2340 fő 10. Hadosztály összesen: 7990 fő Utaltak: 3029 fő Mindössze: 11 029 fő."

127 A személyi állomány erős leapadásának okai nemcsak a harccselekmények során bekövetkezett veszteségek voltak, hanem a dezertálások, s kis számban a szovjet csapatokhoz való átpártolások is. A küzdő zászlóaljak állományának nagyméretű lecsökkenése miatt minden gyalogezrednél egy harcos zászlóaljat alakítottak ki. Ennélfogva december 18-ától a 6/III., a 8/III. és a 18/1. zászlóaljak maradtak csak az arcvonalban. A 10. gyaloghadosztály _ megerősítésére Vannay László százados parancsnoksága alatt csupán egy zászlóalj erejű pótlás érkezett, kb. 700 fő.

128 December 15. és 23. között viszonylagos nyugalom állott a 10. gyaloghadosztály arcvonalán. A szovjet alakulatoknál átcsoportosítások folytak. December 24-én éjjel aztán az alábbi hír jutott a gyaloghadosztály-parancsnokság tudomására: „... az ellenség a budapesti hídfőben levő csapatokat teljesen körülzárta és minden hátsó összeköttetéstől elvágta."

129 A bekerített 70 000 fős magyar és német védősereg számára nem maradt egyéb feladat, mint felkészülni a végsőkig való harcra.

130 1944 decemberének utolsó napjaiban már Csömörön és Rákosszentmihályon folytatódtak a harcok. A szovjet csapatok 1945. január 4-én már Zugló területére is betörtek. A10. gyaloghadosztály állományáról, annak harci moráljáról az alábbiak olvashatók a seregtest fennmaradt naplójában: ,A hadosztály régi legénysége már majdnem teljesen elveszett. Az új pótlások legénysége közül sok a szökevény. A nem hungaristák általában az ellenséghez pártoltak át, a hungaristák pedig Pestre vagy Budára szökve hagyják ott első bevetésük után az első vonalat.... így a hadosztálynak juttatott több, mint 1000 fő hungarista pótlásból jelenleg egy sincs az arcvonalban annak ellenére, hogy véres veszteségük nem is volt."

131 Budapesten - melynek lakosságához a szovjet tiltó rendelkezés miatt nem juthattak be a vöröskeresztes egészségügyi és egyéb segélyszállítmányok - 1945 januárjában már áldatlan és drámai állapotok uralkodtak. Erről tanúskodnak a 10. gyaloghadosztály parancsnokságának 1945. január 9-i naplóbejegyzései is: ,Az üzemanyag és élelem már fogytán, a húsellátás biztosítására a csapatok és vonatalakulatok leadják elgyengült lovaikat. A lakosság élelmezése is nagy nehézségekbe ütközik. A gyér ejtőernyős repülőszállítás a hiányokat pótolni nem képes. A német felmentő csapatok, melyeknek támadása Komáromtól indult Budapest felmentésére, állítólag a Vértes hegységben elakadtak. Budapest védői az utcákon torlaszokat építenek az ellenség feltartóztatására. A lakosság körében az ellenséges bombázások, a tüzérségi és aknavető tűz igen nagy veszteségeket okoznak. Budapest lakossága az óvóhelyen való életre rendezkedett be. A Duna-hidakon való közlekedés kizárólag az Erzsébet-hidra és a Lánchídra korlátozódott."

132 1945. január 18-án a magyar és német csapatok, a Kerepesi temetőnél, a Keleti-pályaudvarnál, majd a Baross utcában folytatott súlyos harcok után feladták a pesti hídfőt, és átkeltek a budai oldalra. A partváltási parancs késleltetett közlése, a hidak felrobbantása, valamint a robbantás időpontjának be nem jelentése miatt a 10. gyaloghadosztály 18/1. és 8/III. zászlóalja a pesti oldalon maradt. A seregtest parancsnoka, András Sándor vezérkari ezredes és vezérkari főnöke, Botond Béla vezérkari őrnagy sem követte alakulatát. A budai oldalon már január 15-étől súlyos harcok folytak a Sashegy birtoklásáért és a Farkasréti temetőnél. Január 21-én a 6., 8. és 18. gyalogezredek maradványaiból Szabados Antal százados parancsnoksága alatt egy harccsoport alakult, mely ereje január 28-án 7 tiszt, 195 legénység, 5 golyc>szc)ró, l-l géppuska, aknavető és páncéltörő ágyú volt. Ezen csoporton kívül már csak a 6/III. zászlóalj töredéke, az 54. utászzászlóalj karhatalmi egysége, a 10. felderítő osztály, a Vannay-csoport önkéntesei, valamint a tüzérosztályok