Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

tására irányító állomássá szervezték át. 1 ' 9 A hadifoglyok hazaszállítása azonban az elhang­zott ígéretekkel és az időközben megkötött hadifogoly egyezménnyel szemben még 1948 végére sem fejeződött be, hanem elnyúlott 1949 késő őszére, amikor az elhurcolt német lakosság egy része is visszaérkezett. Az elítélt hadifoglyok, köztük minden bizonnyal az elhurcolt nemzetőrök hazatérésére csak Sztálin halála után, a meghirdetett amnesztia alapján 1953-ban és azt követően kerülhetett sor. ÖSSZEGZÉS A fent ismertetett eseménytörténet közönséges katonai megszállásról tanúskodik, mint ahogy azt az első hónapokban maguk a megszállók, illetve a magyar hatóságok is megfogalmazták. A megszállók „felszabadítókká" csak a későbbiek folyamán, az egyre súlyosbodó politikai nyomás hatására váltak. Maga a megszállás is erős kritika alá esik, így a felszabadítás ugyanis csak a németek kivonulása, illetve a vörös hadsereg bevonulása közötti időben, a legtöbb esetben legfeljebb egy napi időtartamra valósulhatott meg. A megszállást a megszálló csapatok a nemzetközi jog semmibevételével hajtották végre. Nem kímélték a polgári tulajdont, raboltak, fosztogattak, elherdálták a nemzeti vagyont. A lakosságot rabszolgamunkára kényszerítették, nagyon sok embert az országból el is szállítottak. Utóbbiakat a túlélésre is esélytelen helyzetbe hozták, amivel tulajdonkép­pen népirtást hajtottak végre. Nem tartották be a hadifoglyok fogvatartására vonatkozó nemzetközi megállapodásokat sem. Potenciális munkaerőt képeztek. A hadifoglyok halandósága nagyobb volt a fronton harcolókénál is. A megszállás végrehajtása és a hadifoglyokkal való bánásmód a háborús bűnök kategóriájába tartoznak, melyek semmivel sem különböznek a Nürnbergi-perben a náci Németország vezetői ellen felhozott vádaktól. A különbség csak annyi, hogy ezeket az egyik győztes állam követte el. A győztesnek pedig - közhelyként ismerten, mindent szabad. A fentiek alapján azt is kijelenthetjük, hogy a háborús veszteségek a valóságos háború befejezése után váltak Magyarországon igazán jelentőssé. Különösen így volt ez Somogy megyében, ahol a front hónapokon át megrekedt, és emiatt egyszerre jelentkezett a front elviselésének, valamint a megszállásnak a nehézsége. A megye és Kaposvár város anyagilag és erkölcsileg teljesen kimerült, az újjáépítésbe így nem csak később, hanem nehezebb körülmények között tudott bekapcsolódni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom