Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

aknaszedő századot alakítottak, akiket ugyancsak kiképeztek. A nagyatádi és a csurgói járásban százával szedték össze a németek által tönkretett gépkocsironcsokat, melyeket a kaposvári Cseri út menti réten tárolták. Bolgár sajtóforrás szerint tizenkétezer aknát semlegesítettek. 1946 folyamán kiképzetlen sváb polgári személyeket is bevetettek Mesztegnyőnél, a hadifogságból szabadult Nagy István utászhadnagy vezetésével. Mindezek ellenére a munkát 1946-ban sem sikerült befejezni. Nagybajom ugyanolyan állapotban maradt, mint amilyenben a bolgárok hagyták."" 9 Az aknaszedők, akik valóban mindennap szembenéztek a halállal, a polgári lakosság segítségét érthetetlen módon nem mindig kapták meg. AIV. Honvéd Kerületi Aknakutató Szakasz 1946 májusában panaszolta is, hogy emiatt az igen fontos közérdekű munkát befejezni nem tudják. Élelmezésükről nem gondoskodtak, az aknák elhordására fuvart nem adtak, a beteg vagy sérült katonákat támogatásban nem részesítették, kórházba sem szállították. így olyan esetek is előfordultak, hogy emiatt a sérült elvérzett. Az e tárgyban címzettek Mesztegnyő, Nagybajom, Nagyatád, Csurgó, Iharosberény, Kutas, Zákány, Barcs, Hujber Ferenc őrm. járőrparancsnok (középen) Kovács Mihály orv. és Nóvák Lajos orv. aknászokkal a nagybajomi erdőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom