Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VI. A magyar kisebbség sorsa Horvát-Szlavónországban
ság ezt azonban nem nézte jó szemmel. A Nebáncsvirág című operett előadása alkalmából az ablakokon keresztül köveket dobáltak a nézőtérre és a színpadra egyaránt. Többen megsebesültek a kőzáportól. A színházi ostrom majdnem egy óra hosszat tartott, a garázdálkodásnak a csendőri beavatkozás vetett véget." 31 5. SAJTÓ A szlavóniai magyarság sorsát érintő cikkek a délkelet-dunántúli sajtóorgánumokban az 1880-as évektől jelentek meg, a századforduló évtizedeitől azonban az újságírók egyre intenzívebben foglalkoztak a kivándorlással, illetőleg a Horvát-Szlavónországban kisebbségben élő magyarság sorsával. Vezércikkekben, tudósításokban és rövid hírekben írták le észrevételeiket. A valós információk nemegyszer keveredtek a hamis hírekkel, és gyakran ezekből a féligazságokból vonták le a politikai konzekvenciákat. A korai cikkek hangneme kivándorlásellenes volt, a magyarok gazdasági nyomorúságát, jogfosztottságát hangsúlyozták. A századforduló évtizedeitől érzékelhetően megváltozott a sajtó hangneme, a kisebbségben élő magyarok gazdasági helyzetét objektívebben ábrázolják. Ekkor már politikai, ideológiai szándékok motiválják a sajtó mondandóját. A Somogy 7 , a Pécsi Napló, a Mohács és Vidéke, a Pécsi Figyelő, és sorolhatnánk még azokat a helyi lapokat, amelyekben hetente vagy havonta egy-egy 7 cikkben érintik a kivándorlók életkörülményeit, mind hangosabban követelik a magyar anyanyelv, az iskolák és a vallás védelmét, és tiltakoznak a horvátosítás, valamint a horvát nacionalizmus megnyilvánulásai ellen. Magyarfaló papokról és tanítókról tudósítanak, egyöntetűen támadják Strossmayer djakovári püspököt, aki kétségtelen tény, hogy magyarellenességével tetemes károkat okozott. Ugyanakkor a délkelet-dunántúli sajtóorgánumok hangvétele is erősen nacionalista színezetű volt. Rendszeresen a magyarság visszacsatolását - Szlavóniára vonatkoztatták - követelték. E tekintetben radikálisabb politikára biztatták a magyar kormányt és mindazokat a kulturális szervezeteket és egyesületeket, amelyek a magyarosítás érdekében tevékenyen részt vehetnének. A tények ismeretének és elemzésének hiányában nyilvánvalóan hamis végkövetkeztetéseket vontak le, és nacionalista hangvételükkel irritálták az ugyancsak nacionalista horvát sajtót. A sajtó nacionalista kolomposai mindkét oldalról megkondították uszító cikkeikkel a vészharangot. A horvát nacionalisták legfőbb szócsöve a zágrábi Ozbor volt, amelyben több ízben is támadják a horvát kormánypártot, tehetetlenséggel vádolják, mivel Horvátországot nem képesek megvédeni a magyar soviniszta törekvésekkel szemben. Az 1904. évi szept. 2-i számában az Ozbor „Magyarosítás" címmel vezércikket közölt, amelyben a cikk írója azt bizonygatja, hogy „az idegen elem bizonyos hazai tényezőinek segítségével magának Horvátországnak a területén támadólag lép föl...". Elsősorban azokra a magyarbarát arisztokratákra céloz, akik a magyar iskolák lelkes és hatékony támogatói voltak. Az Ozbor a kulturális törekvésekben, a magyarok jogos anyanyelvi, iskolai és vallási követeléseiben kizárólagosan csak nacionalista politikai szándékot látott. A magyar iskolák ellenzését azzal indokolta, hogy éppen akkor követelnek a magy 7 arok iskolát, amikor Magyarországon olyan iskolai törvényt készítenek, „amellyel a nem magyar népek népiskolai maradványainak a nyakát akarják kitekerni". Sérelmezi a Muraközben élő horvátok kulturális háttérbe szorítását, majd arra hivatkozik, hogy 7 Magyarországon még a
