Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VI. A magyar kisebbség sorsa Horvát-Szlavónországban
I [orvát vagy szerb anyanyelvű polgári lakosság számára az 1900. évi népszámlálás szerint 2 089 734 Magyar anyanyelvű lakosság számára az 1900. évi népszámlálás szerint: 90 180 Ennélfogva: 1521 horvát vagy szerb anyanyelvű lakosra jutott egy-egy horvát vagy szerb tannyelvű népiskola, és 3757 magyar anyanyelvű lakosra jutott egy-egy magyar tannyelvű népiskola. 3- VALLÁS Az oktatást és vallást mindig felhasználták a hatalmi, politikai érdekek szolgálatában, azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a nemzetiségek, etnikumok, a társadalom marginális területére jutott népcsoportok érdekvédelmi funkcióit is elláthatták. Intézményeik - iskolák, egyházközségek, egyletek - révén védik a kisebbségben élők anyanyelvét, hagyományait és kulturális igényeit. Horvát-Szlavónországban a magyarság nemzeti gondozását az iskolák, a Julián Egyesület és a református egyház vállalta fel. A katolikus egyház e kérdésben korántsem tudott pozitív szerepet betölteni, mivel egyházközségeik és papjaik a Zágrábi Püspökség hatáskörébe tartoztak. így nem tudták magukat függetleníteni a horvát hatalmi érdekeket szolgáló klérustól. A református papok és egyházközségeik kedvezőbb helyzetben voltak, jogilag ugyanis a Dunántúli Református Püspökséghez tartoztak, utasításaikat mindenkor végrehajtották. A katolikus vallású magyarság helyébe Zágrábból hónát papokat vezényeltek, s a templom, „ez a maroknyi kis haza" elvesztette vonzó hatását, és nem mindig tudta összetartani egy-egy község lakosságát. Körmendy Sándor, a Belső-Somogyi Egyházmegyéhez tartozó Hedrehely lelkésze 1877-ben beszámolt szlavóniai útjáról, amikor is meglátogatta Brekinszkán az első protestáns egyházgyülekezetet, valamint Daruvárott egy alakítandó gyülekezet lehetőségeit tanulmányozta. Jelentésében hangsúlyozta, hogy a szlavóniai protestáns misszió nemcsak a Belső-Somogyi Reformáus Egyházmegye, hanem az egész dunántúli egyház közügyévé kell hogy váljon. Szerinte e misszió „bármely felekezeti magyarok gyámolítását, sőt magának az államkormánynak az ügy horderejéhez méltó istápolását is igényelheti". 210 Daruvárt és Verőcét tartotta legalkalmasabbnak arra, hogy e településekben protestáns egyházközségeket, templomokat és iskolákat hozzanak létre. Ezt központi fekvésükkel, a földbirtokosok áldozatkészségével, valamint a környéken lakó jelentékeny számú protestáns lakossággal indokolta. A tönényhatóságokban gyűjtést indítottak a Szlavóniába költözött magyarok számára szervezendő tanítói és lelkészi állások támogatására. Somogy megyében 1880-ban e célra 499 Ft 64 krajcárt gyűjtöttek össze. 21 Somogy megye átiratában a dunántúli megyék csatlakozását kérte. A protestánsok éltek azzal a lehetőséggel, hogy a szlavón-horvát-dalmát iskolai és vallási törvények szerint az iskolát fenntartó testületek nyelvén oktathatnak, az. egyházak pedig kapcsolatot tarthatnak egymással. A protestánsoknál a nemzetvédő reflexek évszázadok során kialakultak, e tekintetben rugalmasabbak voltak a katolikus egyháznál. Felismerték, hogy a vallás megőrzésén túl a magyar kultúráért és a politikai stabilizációért is sokat tehetnek. Körmendy a következőkkel énei: „A mi életre valóbb népünk életképességet visz be és terjeszt Szlavóniában, gyarapítja tehát a korona, tartomány, élet s adó képességét; magyar érzelmet visz be, s ébreszt, szilárdítja tehát a politikai kapcsot a testvér és az anyaország között; jövőt biztosít, inert pszichológiai törvény... hogy idegen földre beköltözött elem mindig életképesebb, mint amely helyből kihagyja magát szorítani általa." 21 "
