Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

távolabbi Bács megyéből is betelepültek. Közöttük voltak azoknak az utódai, akik a korábbi vészterhes időszakokban Somogyból elmenekültek. Ez idő tájt kisebb rajokban német telepesek is érkeztek. így alakultak ki a vegyes nemzetiségű magyarnémet, magyar-horvát, magyar-vend, magyar-szlovák települések. Elsősorban a földesúri kedvezményekkel csalogatták őket e tájra, azok lejártával továbbmentek, újabb kedvező feltételeket keresve. A helytartótanácsi rendeletekkel, a földesurak kényszereszközeivel igyekeztek ennek gátat vetni, ekkor még kevés sikerrel. A permanens migráció nemcsak a nemzetiségekre, hanem a magyarokra is jellemző volt. A beköltözők illetve az elvándorlók részint csoportosan, részint egyénileg is részt vettek a migrációs folyamatban. ,A lakosság mozgását gazdasági, morfológiai, társadalmi hatások hol bővítik, hol gyengítik."" Az adóterhek növekedése, az 1717-18. évi állatpestis sokakat késztetett arra, hogy távolabbi vidékeken keressék boldogulásukat, és újabb engedményekre késztessék földesuraikat. A XVIII. század második évtizedét az jellemezte, hogy egyes falvak népességben és gazdasági erőben megerősödtek, mások pedig meggyengültek. A migrációs körforgást nemcsak a megyék között, hanem a megyén belül is kitapinthatjuk. A nemzetiségek az azonos etnikumú népcsoportokat keresték, azokban a falvakban szívesen telepedtek le, amelyekben anyanyelvüket és a vallási kultúrájukat nehézségek nélkül gyakorolhatták. A XVIII. század első felében a betelepülők többsége magyar volt, akik jogállás tekintetében heterogén képet mutattak. A szökött jobbágyok, a zsellérek és az engedéllyel letelepülők a Délkelet-Dunántúlon az uradalmak olcsó munkaerő-szükségletét biztosították. A földesurak a kedvezménnyekkel egymást túllicitálva csalogatták magukhoz a betelepülőket. A szabad föld és a jobb élet lehetősége a migráció első számú indukálója volt. ,A horvát betelepülők a harmincas években Szlavóniából, a vendek a Mura vidékéről érkeztek."

3 Hz idő tájt a német és a szlovák telepesek is állami illetve földesúri hozzájárulással telepedtek le. A falvak etnikai arculata a XVIII. század első felében már kialakult, a nemzetiségek aránya esetenként radikálisan, többnyire azonban kevésbé látványosan alakult. A nemzetiségekről a különböző időmetszetekben készült összeírások és kimutatások az egész megyére vonatkozó adatokat nem tartalmazták. Az első átfogó jellegű felmérést a megyében 1772-ben készítették el.

4 Ebből megtudhatjuk, hogy a vizsgált településekben milyen nyelven beszélt a lakosság többsége. A nemzetiségek nyolcvanhárom településben a többséget alkották és anyanyelvüket használták. A horvát nyelvet negyvenhét településben beszélte a lakosság többsége. Magyar-horvát nyelvet vegyesen használták három községben. Illír településként tizenhét falut jelöltek, amelyekben alighanem sokácok, bunyevácok és kisebb számban szerbek éltek. Magyar és illír vegyes faluként kettőt tüntettek fel. Tizenegy településben a lakosság többsége a német nyelvet beszélte. A német-magyar, a magyar-német falvak száma egy, illetve kettő volt. Ha a nemzetiségek társadalmi és gazdasági viszonyait a XVIII. század második felében megvizsgáljuk, akkor szembetűnő a zsellérek magas aránya. Közülük számosan nemcsak a falvakban, hanem a pusztákban, illetve a szőlőhegyekben telepedtek meg. Mostoha körülmények között éltek, kivéve azokat, akik a jövedelmező szőlőtermesztésből maguknak viszonylagos jólétet teremtettek. Az 1750-60-as években Németországból, illetve a Dráván túlról ismét érkeztek telepesek. A horo