Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

IV. Az ipar megkésett fejlődése a Délkelet-Dunántúlról

ségeket váltott ki. Az intenzív irányba fejlődő nagybirtokon csökkent a cselédek száma. Tolna megyében 1890-1900 között 9 991 főről 9761 főre fogyatkozott.

113 A mezőgazdasági és napszámos munkásoknál is hasonló tendencia érvényesült, az előbbiek létszáma 25 725 főről 22 066 főre csökkent, az utóbbiaké pedig 7 997 főről 7 757 főre apadt.

1 " A mezőgazdaság szerkezeti átalakulásával párhuzamosan az ipar fejlődését is nyomon követhetjük. Az ipar indukálói kezdetben az uradalmak nyersanyagbázisára alapozó malmok, szeszgyárak és téglagyárak voltak, amelyek kezdetben a lokális, legfeljebb mikrotáji igényeket elégítettek ki. Az önkényuralom éveinek adópolitikája a manufakturális üzemek fejlődését is késleltette, gyáriparról Délkelet-Dunántúlon nem lehet ekkor még beszélni. Az 1850-es években a pécsi kőszénbányászat lehetővé tette és egyben igényelte is Pécsett a gyáripar kibontakozását. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése szerint Délkelet-Dunántúl érintett megyéiben az iparral foglalkozóknál kettős irányú mozgás érvényesült. 18701881 közötti évtizedekben az iparban az önálló vállalkozók száma 3 619-cel megnőtt, a munkások száma viszont több mint tizenhatezerrel csökkent.""

1 A statisztikában ipari vállalkozóknak feltüntetettek közül is számosan „kétlaki" munkát végeztek, mivel az iparban folyamatosan nem tudtak dolgozni. Ez idő tájt az iparban foglalkoztatottak száma Baranyában volt a legmagasabb, amelyet követett Tolna, a sort pedig Somogy zárta. Jóllehet a céheket országosan is felszámolták, az ipar szerkezetét a hagyományok határozták meg. Baranya megyétől eltekintve Somogyban és Tolnában a kisiparos ruházati ipar dominált. Ha a különböző iparágakban a dolgozók létszámát is figyelembe vesszük, akkor a kép már árnyaltabb, az élelmiszeripar Baranyában az első, Tolnában a második, Somogyban pedig a harmadik helyet foglalta el. A különböző iparágak rangsorolásától eltekintünk, inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy „a vállalkozók nagy többsége egyszemélyes műhelyben maga dolgozott, tehát a segéd nélküli kisüzem dominált a területükön." A kisipari vállalkozók tekintetében Somogy hátrányos helyzete egyértelműen kimutatható. Néhány iparágban azonban élenjárt. 1876-ban Somogyban kilencvenhét, Baranyában nyolcvanegy, Tolnában hatvanegy téglagyár működött." A megyék sajátos fejlődése is jelzi az eltéréseket, Somogyban Barcs a faipar egyik központja lett, külföldi tőkével alapították meg a fafűrészelő üzemet. A tímárságot és a szövőipart Tolnában és Baranyában magasabb szintre fejlesztették. A malomipar tekintetében Baranya megye hétszáznegyvennégy malmával az első helyre került, Tolnában hatszáznyolcvannyolc vízi-, szél- és szárazmalom működött, Somogyban pedig csupán négyszázkét malom volt.

1 lH A malomipar modernizációjában azonban Somogy megye vezetett, mivel a gőzgépek száma, illetve lóereje itt volt a legmagasabb. Az olajmalmok számát tekintve Somogy állt az élen hetvenöt malmával, Tolnában hatvannégy, Baranyában pedig mindössze huszonhat olajmalom működött."

9 A nyomdaiparban Baranya került az első helyre öt nyomdájával, Somogyban kettő, Tolnában pedig egy nyomda működött. Ha az ipar fejlettségének szintjét a régióban - az 1870-es években - megvonjuk, akkor kitűnik a kisipari manufakturális jellege, a gépek tekintetében pedig az elmaradottság. Ekkor még inkább a belső piac igényeit elégítették ki, csupán a faipar vett részt az exportálásban. Az iparfejlődés üteme - ha csak az iparban foglalkoztatottak számát vesszük figyelembe - 1869-1880 között - az országos fejlődéssel szinkronban volt, sőt