Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VII. Kivándorlás Amerikába
járásoknál az eltérő speciális vonásokat is. 3 A kivándorlók először a Simontornyai és a Dunaföldvári járásból indultak el, az előbbiből inkább a németek, az utóbbiból pedig a magyarok. 1905 után a magyarlakta Tamási járás, majd a háromnegyedrészben németlakta Völgységi járás lakói is csatlakoztak. A kivándorlás hatásától a Dombóvári járás sem tudta magát kivonni, ez alól kivételt jelentett a Központi járás, amelyben a kivándorlás nem tudott mozgalommá válni. A Simontornyai járásban Nagyszékely, Gyönk és Hőgyész községekből évről évre csoportosan indultak el az USA-ba. Hasonlóképpen Dunaföldvár, Paks, Németkér és Györköny községekből is sokan eltávoztak. A völgységi járásban a legfenyegetettebb Tevel, Zomba és Kisdorog községek voltak. A Tamási járásból pedig Nagykónyi, Pári és Pincehely adta a legtöbb kivándorlót. A Dombóvári járásban Gyulaj, Kocsola, Mucsi községekből indultak el legtöbben Amerikába. Szekszárdról - hasonlóképpen mint Kaposvárról - alig néhányan távoztak. A kivándorlás csökkentése érdekében kissé megkésve, de 1914-ben járásonként és körjegyzőségenként létrehozták a kivándorlási bizottságokat, amelyet indokolttá tett a kivándorlás újbóli növekedése. Ezeket a bizottságokat nem volt könnyű létrehozni, mivel a társadalom többsége a kivándorlásban nemcsak hogy nem látott veszélyt, hanem kifejezetten annak előnyeit érezte. A Völgységi járás főszolgabírája beszámolt a nehézségekről. Az alakuló ülésre mindazokat meghívta, akik beosztásuknál vagy 7 társadalmi helyzetüknél fogva számításba jöhettek. A résztvevők közönye miatt azonban a bizottságot nem tudta létrehozni. A jelenlevők ugyanis azt hangoztatták, hogy a kivándorlást csak abban az esetben lehet megfékezni, ha a helybéli ipartelepeket, főképpen gyárakat, állami támogatással fejlesztik, hogy több munkást tudjanak alkalmazni. De javasolták a Bonyháddal határos püspöki uradalom parcellázását is. E tekintetben a főszolgabíró is egyetértett velük, mivel szerinte is a kivándorlásnak egyedüli oka a magyar kereseti ...viszonyok inferioritása a külföldi viszonyokkal szemben az egész ország területére kihat ezen ok működése." 3 " Éppen ezért a kereseti viszonyokat kell javítani, azonban nemcsak lokálisan, hanem országosan is. A kivándorlás ebből a járásból Németországba irányult, az őszi betakarítás után indultak el, mint a vándormadarak, hogy aztán tavaszra a mezőgazdasági munkák kezdetére hazaérkezzenek. A tapasztalatok szerint az Amerikába távozók, ha céljaikat elérték, egy-két év múlva ugyancsak hazajöttek. A szálkai körjegyző véleménye összecseng a főszolgabíró gondolataival. A munkanélküliség űzte el a kivándorlókat, akik próbálkoztak az ország más vidékein munkát találni, még Budapestre is eljutottak. A kereseti viszonyok azonban mindenütt elmaradtak a németországitól. Az időközben megalakított kivándorlási bizottságoknak a tagjai többnyire tanítók, papok, földbirtokosok, jobb módú iparosok voltak, akik látták az országos és a helyi gondokat egyaránt. A kivándorlás számottevően nem csökkent, sőt az 1910-es évek elején a katonakötelesek közül többen szöktek ki az országból és a megyéből is. A külföldi ügynökségek is aktivizálódtak, több községbe kivándorlásra buzdító leveleket küldtek. Sem a helyi, sem pedig a határrendőrség nem tudta megakadályozni a szökést. Egyesek gyalog Bécsen keresztül indultak el az új világba, mások pedig vonattal az eszék-vinkovcei, illetve a barcs-pakráci vonalon, azt a látszatot keltve, hogy Szlavóniában dolgoznak. 312
