Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

nemcsak az újságírók álláspontját ismerhetjük meg, hanem olyan ismert közéleti személyiségek írásait is, mint akik a megye életében exponált szerepet játszottak. A kivándorlás iránti érdeklődés a vitát feltehetően indukálta is. A Tolnavármegye 1901. november 10-i számában e kérdésről már vezércikket közölt. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a folyamat az 1880-as évek elején kezdődött, a vármegye felső járásaiból indultak el az első kivándorlók, akik a nincstelen parasztok soraiból kerültek ki. Ekkor azonban az úti cél még nem Amerika hanem Szlavónia volt. Azonban azt is megtudjuk, hogy a szlavóniai kedvező viszonyok az 1890-es években már rosszabbra fordultak. Ettől kezdve a törpebirtokos parasztok és az iparosok egy része az épülő fővárosban keresett, és talált magának munkát. A századforduló éveiben jó néhányan a Völgységi járás németlakta községeiből, így többek között Bátaszékről is, Németországban kerestek maguknak kereseti lehetőséget. Amerikába ekkor még csak szórványosan, főképpen Dunaföldvárról vándoroltak ki. A korabeli cikkeket olvasva úgy tűnik, hogy a sajtónak itt is volt egyfajta elriasztó szándéka, mivel aligha lehet véletlen, hogy az utazás nehézségeit, és a kivándorlókra leselkedő veszélyeket oly gyakran hangoztatták. Elsősorban Dél-Amerikától óvták a kivándorolni szándékozókat. Valóban igaz, hogy a brazíliai kávéültetvények tulajdonosai ez idő tájt hazug ígéretekkel csalogatták az európai munkásokat, akik - a sajtó szerint - teljesen elzüllenek, éhezve, rongyosan kisebb-nagyobb csoportokban kóborólnak az ország belsejében, a nők erkölcstelen életre adják magukat, gyermekeiket elhagyják..."

272 Feltehetően ez nem újságírói túlzás volt, mivel a kormányzati szervek is hasonló álláspontot képviseltek. A kivándorlás ellen írt cikkek kétségkívül a földbirtokosi érdekeket szolgálták, mivel az olcsó munkaerő tömeges elvesztése a munkaerőpiacon hiányt idézett volna elő. A Tolnavármegye 1902. január 2-i számában arról értesítette a megye lakosságát, hogy ne menjenek Bajorországba munkát keresni, mert ott is - főképpen Münchenben - gazdasági válság van. De az Amerikába kivándorlókat is igyekeztek lebeszélni a kockázatos útról. A kivándorlók egyre növekvő száma azonban azt bizonyítja, hogy a sajtóban megjelent elrettentő cikkek nem voltak hatásosak. Pedig megrázó történeteket írtak azokról a szerencsétlenekről, akiket a kétes hírű kivándorlási ügynökök becsaptak. 1904-től érzékelhetjük, hogy - a németlakta Völgységi járás községeitől eltekintve a kivándorlók többsége már az LkSA-t választotta. Mind gyakrabban olvashatunk a fiumei hajójáratok előnyeiről és biztonságáról. Megismerhetjük a napi étlapot, az utazás költségeit, valamint az igénybe vehető kedvezményeket is. Információkat kapunk a megyékben tevékenykedő kivándorlási meghatalmazottakról, akik egyrészt azt a feladatot kapták, hogy felvilágosító tevékenységükkel fékezzék a kivándorlási mozgalmat, másrészt a Cunard Társaságnál megrendelt hajójegyeket ők kézbesítették, a kivándorolni szándékozóknak útbaigazításokat és felvilágosításokat is adtak. Láthatóan szerepük elég ambivalens volt. Dunántúl öt megyéjében már tevékeny szerepet játszottak. Nyilvánvalóan ez összefüggött a kivándorlási lázgörbe felemelkedésével. Miként azt a fentiekben említettük, ekkor már a többség az amerikai úti célt választotta. 1904. októberében a 193 kivándorló közül 92-en Észak-Amerikába kérték az útlevelüket, Németországba csak 27-en. A többiek Oroszországot, Romániát és Franciaországot jelölték meg végső úti célként.

2 3