Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

III. Agrárszocialista mozgalmak

mutatkozott. Hasonló jelenség volt tapasztalható Délkelet-Dunántúl térségében is, ahol a cukorrépa-termesztés kiszélesítése állandó munkaerőhiányt idézett elő, amelyet a régióba importált munkaerővel, a sommások tömegével sem lehetett sok esetben pótolni. A XIX. század utolsó harmadában Délkelet-Dunántúl nagybirtoküzemei munkaerő-szükségletüket Vas, Zala és a túlnépesedett felvidéki megyékből még tudták biztosítani. A századforduló után a felvidéki megyék munkaerőforrása azonban kezdett elapadni. Az amerikai kivándorlás e megyéket korábban és hatványozottabban is érintette, a bérek ott is emelkedtek, a fakitermelés is fokozódott, amely jelentős munkaerőt igényelt. A sommásokat a századfordulótól kezdve egyre inkább Tolna és Békés megyéből, valamint az egyoldalú gabonatermesztésre berendezkedett alföldi megyékből toborozták. Noha a munkaadók és a munkások közötti feszültség a vizsgált korszakban mindvégig kitapintható, mégis elmondhatjuk, hogy a nagybirtoküzemek az ipari növények termesztéséhez szükséges munkaerőt - ha esetenként nehézségek árán is - biztosítani tudták. A munkaerő-kereslet növekedése nem idézett elő válságot, hanem éppen e folyamat mobilizálta a mezőgazdasági munkások ezreit, akik az ország különböző területeiről érkeztek Délkelet-Dunántúl mezőgazdasági üzemeibe.

81 Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a megyében, vagy akár a régióban részleges munkanélküliség nem mutatkozott volna. Marek János számításai szerint a századelőn százhetven körül mozgott a munkában töltött napok évi átlaga.

82 Egyet kellett értenünk Kávássy Sándor megállapításával, aki hangsúlyozottan rámutatott az alföldi és a somogyi agrármozgalmak különbözőségére, hogy amíg az előbbinél a mozgalmak kiváltó okai között a munkanélküliség szerepelt, az utóbbinál „a viszonyok elmaradottságából adódó túlrobotoltatás volt."

83 Ha a somogyi falvak népességének mozgalmait vázlatosan áttekinthetjük, akkor kitűnik, hogy a kiegyezést követően az ellenzéki pártok, főképpen a 48-as Függetlenségi Párt, később pedig a Szociáldemokrata Párt igyekezett mozgósítani a falvak elégedetlen tömegeit. Az 1869. évi képviselőválasztás is igazolja a fenti állításunkat, amelyet a sajtó úgy kommentált, hogy a néptömeg"... csak egy Istent ismer és egy Kossuthot, ezeken kívül pedig csak legelő- s szántóföldosztást."

8 A paraszti osztály nincstelen alsóbb rétegei a századforduló évtizedében már elszakadtak a 48-as Függetlenségi Párt politikai holdudvarától. A Szociáldemokrata Párt és az agrárszocialista eszmék egyre inkább elterjedtek, jóllehet nem egyszer egymással is szembekerültek. A politikai szélcsend a századforduló éveiben a vihar előtti állapotokra emlékeztetett. „Míg a szomszédos Tolnában és Baranyában már mozgott az urak lába alatt a talaj, Somogyban még úgyszólván változatlan a csend és nyugalom."

8

"'A viharsarki és az alföldi agrárszocialista mozgalmak évtizedekkel korábban jelentkeztek és hatásuk is jelentősebb volt. Ekkor Délkelet-Dunántúlon még csend és viszonylagos nyugalom volt. E régió agrármozgalmainak fáziskésésében a paraszti társadalom eltérő struktúrája alighanem döntő szerepet játszott. A viharsarki kubikusok az ország különböző vidékeiről nemcsak a talicskáikkal tértek haza, hanem magukkal vitték azokat az eszméket és gondolatokat is, amelyeknek a bölcsői a bányászközpontok és a városok voltak. Vagyonnal, földdel nem rendelkeztek, így elsődlegesen a szociáldemokrata eszmék iránt vonzódtak. Az uradalmas Somogyban, a nagybirtok árnyékában élő törpebirtokosok, a függőségben élő mezőgazdasági munkások és