Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

II. Az agrárkapitalista fejlődés hatása a parasztság kivándorlására a Délkelet-Dunántúlon

nak. Az adórendszer elsődlegesen a nagybirtok érdekeit szolgálta, míg a legkevésbé életképes kisparaszti birtokot sok esetben megoldhatatlan nehézségek elé állította. .Általánosan hangoztatott, s különösen a kisebb kölcsönöket igénybe vevő kisbirtokos osztályoktól hallott panasz, hogy a takarékpénztárak által adott kölcsönök kamatlába túl magas."

61 A nyolcvanas évek elején Gölle községben egy huszonhét holdas gazda holdanként négy forintjával fizette az adót, de a három és fél holdas törpebirtokos 9,66 Ft-ot fizetett.

62 Ez korántsem volt egyedi eset, hanem általánosságban ez az aránytalanság jellemezte az adóztatás rendszerét. Az állandó pénzhiánnyal küszködő paraszti birtok többnyire uzsorakölcsönhöz folyamodott, amely sok esetben a végleges eladósodáshoz, illetve a paraszti birtok felbomlásához vezetett. Az uzsorakamat nagysága a helyi viszonyoktól függően különbözött és változott, általában 30% körül mozgott, „...sok helyen, mint a nyolcvanas években Somogyban vagy a kilencvenes években Zemplénben, ahol a parasztok uzsoraeladósodása már évtizedektől vette kezdetét, 100%-ra is felszökött."

63 Somogyban a bérleti rendszer elsősorban azokon a vidékeken vált általánossá, ahol a földbérlet olcsóbb volt. így érthető, hogy miért éppen Dél-Somogyban növekedett a nagybérletek száma, amelyek ugyancsak gátolták a parasztgazdaságok terjeszkedését. Dél-Somogy - ahol a horvát nemzetiségi községek találhatóak nemcsak kulturális szempontból volt hátrányosabb helyzetben, hanem gazdasági fejlődésben is a megkésett tájegységekhez tartozott. Az itt lévő nagybirtokok és hitbizományok szinte abroncsszerűen elzárták a parasztság földszerzésének útját. A mezőgazdasági napszámosok és a szegényparasztok az 1880-as évekig még csak találtak némi megélhetést, nyáron aratással és csépléssel egészítették ki jövedelmüket, de feles földet és legelőt is bérelhettek az uradalmaktól. Télen pedig az uradalmi erdőt irtották, tisztes jövedelem ellenében. Az uradalmak azonban fokozatosan áttértek az intenzív gazdálkodásra, az irtási munkákat megszüntették, a modern erdőgazdálkodás véget vetett a földek és a legelők bérbeadásának. Somogy agrárnépessége válaszút elé került, mivel földszerzési vágyát még abban az esetben sem tudta kielégíteni, ha rendelkezett a megfelelő tőkével, ugyanis a hitbizományok és a tőkés nagybérletek elzárták ezt a kivezető utat. A falvakban élő népesség tetemes része azonban megfelelő tőkével nem rendelkezett, így csak az elvándorlást, illetve kivándorlást választhatta. Somogyban nem voltak ipari centrumok és bányák, ezért a relatíve túlnépesedett falvak agrárnépességüket nem tudták megtartani. Közülük sokan a budapesti építkezéseken, Pécsett, főképpen a bányákban kaptak munkalehetőséget. A horvát-szlavonországi kivándorlást is olyan levezető csatornának tekinthetjük, amely a társadalmi konfliktusok megelőzését szolgálták. BARANYA MEGYE A kései feudalizmus időszakában (1711-1848) a mezőgazdaság a megye különböző tájegységeiben eltérő képet mutatott. A megye keleti felében a parasztgazdaságok a szőlőtermesztésre rendezkedtek be, így a magasabb jövedelem mellett a földesúri tehertételeket jobban el tudták viselni. Az állami tulajdonban lévő nagybirtokok is több kedvezményt biztosítottak. A Duna közelsége is kedvező hatással volt. A természeti adottságok és a piaci