Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

Roncs József erdőcsokonyai lakos 1910-ben Neu) Yorkból írt levele 1 ^ 1 Kedves anyám! Ezen soraimba nem sokat irka-firkálok csak annyit, hogy folyamodjál az utlevélér sürgősen. A dolgot ugyintézd, hogy szeptember 10 én induló hajóra felszálhassatok mind ketten a (szereteth) gyermekünkéi együt, mert fiúméból minden szombaton indul egy hajó. Tehát az előleget (két) héttel 40 koronát pontosan beküld és onnéd határozot­tan tudatni fogják, hogy mikor indul a hajó. Az útlevelet Roncs Józsefné címre kérd. és csak azt nézd, hogy jöjjetek, mert /'/ az élet és a pénz kereset, mert ugyan én egy kicsit mamlasz vagyok és te pedig világra való vagy tehát ezért nem félek és bízom, ha az Isten az egészségünknek kedvező napokat ad 4—5 év leforgása alat saját üzletünkbe működünk. Nefélsemmit csak gyertek mert most ezen helyem állandó és ez nem szűnik meg és it együt dolgozhatunk legalább havonkint 50—60 dollárt kapunk. Nekem az első hónap 20 dollár volt, de a másodikmár 25- vagy esetlek 30 lesz, még azt határozottan nem tudom mert nagyon meg vannak elégedve velem. it... is van és csak egyszer mutatták meg és tovább folyik szépen a munka. Ha az Isten kisegít teis a konyhán leszel velem, sies kedves anyám mert mire kijösz nem tudok veled magyarul, hanem angolul beszélni, kedves anyám az előző levelembe irtam, hogy a szeretett kisfiúnkat ne hozd ki, de meggondoltam mégse had othon a drága életünket ha él. Kedves anyám légy szives ird meg addig, hogy körülbelül mennyi pénzed van? hogy tudjam magammihez tartani nehogy esetlek útközben vagy akadály vagy esetlek zsebpénz nélkül nem akarom, hogy utazzál. Ezeket pedig hozd veled. 120 kilojig össze pakolhacz: és pedig: ágy neműd, fehér neműt és a főző edént a mi nem törékeny, amit nem érdemes ki hozni azt nem kell. szóval a főző edényt az elpakolás pedig ugy legyen, hogy az én kufferomat ted a nagy kisznibe mind kettőt haszükségeltetik pakold be. A Markó bácsival pedig azt a nagy kisznit mind 4 oldalára tetes 2-2 lejsznit erősítés véget a két végire fogót a fedele pedig sarkokkal és zárral legyen ellátva. Jó erős lakatot rá. A ruha szárító kötéléi pedig jó erőssen átkötni, és így akor fiúméba feladhatot. ami ocskáb ruhád van azt nehozd magaddal ad i alakinek. Részedre a kalapot arra mire jösz meg veszem, mert it akik az utcán i 'erkliznek azok is kalapot viselnek. Tehát ha bele halsz is kalapot kell hordanot. Elindulásodik sokidő nincs ha esetlek valamit amit én elfelejtenék röktön írjál, minden tekintetbe, hogy jöhecz e vagy nem és mikor? majd ara az időre a költséget én megküldöm azon nekondolkozzál semmit. 50 dollárt tudok arra küldeni és valami csak még van nálad, a kis fiujérfizetői 20 koronát magadértpedik 190 koronát. Tehát ez összesen 210 korona. Az utazás a harmadik osztályún történjen! a hajón fizess 20 koronát még az ctkezésre és akkor megleszöl elégedve mert a nők ugy ahajon valamint már fiúméba az amerikai tekintélybe részesülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom