Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

A munkaerő-kereslet és -kínálat tekintetében országosan ugyancsak nagy különbségek mutatkoztak. A belső migrációnál voltak kibocsájtó és befogadó megyék, ez utóbbiak a mezőgazdasági napszámosok ezreit alkalmazták a nyári mezőgazdasági munkák idején. Természetesen voltak olyan tájegységek, ahol a relatív túlnépesedés jelei tapinthatóak ki, így Somogy megye is közéjük számítható. A nyári aratási munkák időszakában, valamint az ipari növények művelésénél több ezer felvidéki, de zalai és vas megyei munkás is talált itt munkalehetőséget. A „csúcsforgalomnak" számító nyári hónapok után az importált munkások eltávoztak a megyebeliek pedig a továbbiakban munka nélkül tengették napjaikat. Hasonló gondokkal küszködtek az igali és a szigetvári járásban élő német nemzetiségi iparosok is, akik a téli hónapokban munkát nem kaptak. Nem véletlen, hogy a kivándorlók útján, amely a reménységek ellenére is inkább szomorú volt, ők indulnak el először, ők, a bátrak, a kockázatvállalók és az ipari szaktudásuk révén magabiztosabbak is. A századelő évtizedének a közepén az igali járás főszolgabírója a kivándorlás okait és következményeit az alábbiak szerint látta; „Ugyanis az egész járás területén nincs oly ipari gyár, vagy egyéb vállalat, ahol a munkáskezek dolgot kaphatnának, s valami kenyérkeresethez juthatnának, kénytelen egész őszi és téli időszakot tétlenségben tölteni. A kivándorlás leginkább a zsellérek, vagyis csak a csekély elaprózódott birtok felett rendelkező polgárok köréből indul ...Kik példákat látva maguk előtt ezúton kívánnak nyomasztó helyzetükből menekülni; nemzetgazdasági szempontból azonban sokkal mélyrehatóbb következményű dolognak tartom azt, hogy a mezőgazdasági munkások és cselédek köréből is megindult a kivándorlás és félő, hogy a kivándorlásnak ezek az egyedei lesznek azok, akik csak nyomort érezve itthon ráfizetni sem fognak, s e gazdaságok kezelőségénél idővel kiszámíthatatlan bonyodalmakat okoznak".

3h A megye vezetői és a földbirtokosok közül is egyre többen úgy érezték, hogy az 1894. évi, majd a módosított 1903. évi kivándorlási törvények nem tartalmaztak megkötöttséget, mintha hallgatólagosan az lett volna a cél, hogy a nagybirtokot fenyegető „földre éhes" parasztságtól akartak volna megszabadulni. A kivándorlás ijesztő méretei és az a tény, hogy a cselédek és főképpen a mezőgazdasági napszámosok is tömegesen hagyták el a megyét, a nagybirtokosokat azzal fenyegette, hogy munkáskéz hiányában a munkabéreket emelniök kell. Nem véletlen, hogy éppen a nagybirtokos Széchényi Aladár indítványozza, hogy a kivándorlási törvény módosítása érdekében az országgyűlés képviselőházához feliratot intézzenek. Amíg a nagybirtokosok a kivándorlást adminisztratív eszközökkel akarták megfékezni, addig Varga Dezső a törvényhatósági bizottság egyik radikális tagja más megoldást javasolt. Sem a rendőri intézkedéseket, sem pedig az 1903- évi IV. tc. szigorítását nem tartotta indokoltnak. Véleménye szerint a parasztság földéhségét kellene kielégíteni, valamint a kisbirtokra nehezedő terheket mérsékelni, e cél érdekében mielőbb törvényjavaslatot kell a képviselőház elé terjeszteni. Koncepcióját az alábbiakban fogalmazta meg: 1. A hitbizományi rendszert meg kell szüntetni. 2. A kincstári, valamint az alapítványi birtokok mezőgazdaságra alkalmas részét parcellázni kell. 3. Nagybérlet 500 holdon felül ne legyen engedélyezhető. 4. Az állami eredetű papi birtokok csak kisbérleti rendszerben legyenek kezelhetőek.