Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

VII. KIVÁNDORLÁS AMERIKÁBA 1, BEVEZETŐ A Kárpát-medence az elmúlt évezredekben a népek nagy gyűjtőhelyévé vált. Természeti gazdagsága és szépsége egyaránt vonzotta a keleti nomád és a nyugati, magasabb színvonalon élő népeket. Együtt éltek itt a hódítók és a leigázottak. Népek tűntek itt el, asszimilálódtak, vagy védettebb helyet keresve továbbvándoroltak. A magyarságnak azonban sikerült átvészelnie több mint ezer esztendőt, nem fogott rajta sem a tatár, sem a török, de a herderi jóslat sem teljesedett be. Igaz, hogy megfogyatkoztunk az ellenséges népek túlerejével szemben, pusztította a magyarságot a belső pártharc, a széthúzás, a szegénység, a nyomor és a morbus hungaricus. Ady Endre szerint a századelőn hárommillió koldus országa lettünk. E költői túlzás azonban csak részigazság volt, a népben és a nemzetben gondolkodók a történelmet mindig alulnézetben szemlélték, a kisemmizettek pártjára állva. Azonban azt is látnunk kell, hogy a dualizmus korszakának legdinamikusabb évtizedei a századforduló idejére estek, amikor a gazdasági fejlődés üteme európai mércével mérve is imponáló volt. Az egyenlőtlen gazdasági fejlődés világméretű jelenség volt. Kétségtelen a fejlődés centruma az USA-ba helyeződött át, bár a gazdasági fejlődés Nyugat-Európában is felfelé ívelő tendenciát mutatott. Az Osztrák-Magyar Monarchia a XLX. század utolsó harmadától gazdaságilag kezd felzárkózni, a fejlődés tekintetében azonban ekkor még inkább a peremvidékhez tartozott.

1 Természetesen a Monarchiában is kimutatható a centrum és a peremvidék antagonizmusa. Amíg az örökös tartományok - Ausztria, Csehország - a centrumot alkották, addig Magyarországot inkább a peremvidékhez lehetett számítani. A gazdasági fejlődés egyenlőtlensége Magyarországon is érvényesült. A Felvidék nemcsak földrajzilag, hanem fejlődés tekintetében is a peremvidékhez tartozott, ahol a viszonylagos túlnépesedés nemegyszer éhségzónákat hozott létre. Nem véletlen, hogy a kivándorlás az 1880-as években a felvidéki megyékből indult el, ahonnan kezdetben a szlovák nemzetiség vándorol ki. A századforduló évtizedeiben már a Dunántúlról is tízezrek vándoroltak el a jobb megélhetés reményében. Az 1860-as évektől a századfordulóig a Dunántúl föld nélküli agrárnépessége és a kisbirtokos parasztok közül számosan Florvátországba és Szlavóniába vándoroltak ki.

2 Az USA-ba irányuló kivándorlás csak a századelőtől vált általánossá, amikor a Dráván túli területeken olcsó földet már nem lehetett vásárolni. A fentieket Délkelet-Dunántúlra vonatkoztató statisztikai adatokkal is igazolhatjuk.

3