Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szili Ferenc: A zsidók kereskedelmi tevékenysége Somogyban a kései feudalizmus időszakában
ték őket. A fenti törvény a házaló zsidó kereskedők jogos igényeit kielégítette, a zsidókkal szemben helyi visszaélések azonban változatlanul előfordultak. Nagy visszhangot váltott ki 1844-ben a kanizsai gubacsos kereskedők elleni inzultus. Néhány zsidó kereskedő Pátró község kisnemeseitől kibérelte gubacsszedésre az erdőt. Bereczfy Péter alszolgabíró kilenc pandúrral elfogatta a kereskedőket, megbilincseltette őket, majd mindegyikre a 32 pálca ütés után még 24 ütést mért. A brutális megveretéstől napokig fekvő betegek voltak. A lopással megvádolt idős embereket meg sem hallgatták, jóllehet ártatlanságukat hangoztatták. A megye kénytelen volt az ügyet a közhangulat nyomására kivizsgálni. Bereczfy alszolgabíró védekezése számunkra igen sokatmondó, mivel nem egy személyt, hanem egyfajta magatartást tükröz. Szerinte ez ideig is „aki utazólevél nélkül kujtorog, megyei rendszabályaink szerint 32 pálcával büntettetik, s ezt egy kanászon, s guláson, a kujtorgás esetiben, ha mindjárt világos gonosz szándék nincs is vele összekötve effectuáljuk, most azt kérdem, mivel különb a zsidó... mert az ő nyerészkedések, ami szegény népünk erkölcse rovására volt számítva”.52 A hang nem a törvényt, hanem a hatalmat tükrözi és szócsöve mindazoknak, akik a rivalizálás vagy egyéb személyes okok miatt a zsidókkal szemben elfogultan ítélkeznek. Végezetül a vádat visszautasítva arrogánsán fogalmazta meg mondandóját. „Egyéb iránt T. N. vármegye, nem a feldagadott alfelű zsidóknak kiáltásai azok, mely az ellenem feladott folyamodásban kiáltoznak, hanem a meghiúsult reményű kiküldöttjüké, kinek számára és pénzért közhír szerint ezen zsidók gubacsot vettek és ezek nem is a fájdalom, hanem a veszett nyereség jajjszavai.”53 A megye jelentésében a főszolgabíró érvelését elfogadta. A zsidósággal szembeni bizalmatlanság hulláma kezdettől fogva gyűrűzött, hogy néhány évtized múlva majd az antiszemitizmus viharaiban tombolja ki magát. A Helytartótanács azonban már kevésbé volt elnéző, mind az alszolgabíróval, mind pedig a megyével szemben. Törvénytelennek tartotta azt a Somogybán szinte mindennapos gyakorlatot, hogy a szolgabírók 24, 50, sőt 100 pálca büntetést is alkalmaznak, holott már az 1820. évi 9134. sz. alatt országosan is közzétett rendelet szerint a szolgabírák, mint bírósági hatóságok csak 12 pálcaütést rendelhetnek el. Ezért az alszolgabíró szigorú dorgálását kérte?4 A hang emberibb és liberálisabb volt a kormányzati szervnél, mint a megyénél, ahol a személyes összefonódások, és az évszázados feudális szokások konzerválódtak. A földesúr, a megye és a Helytartótanács a zsidósággal szembeni jogsértések esetében eltérő magatartást tanúsított. Kétségkívül mindegyik felismerte, hogy a zsidó lakosság sajátos kereskedelmi tevékenysége révén - de úgy is, mint adóalany, hasznos szolgálatot tehet. Az érdekazonosság a zsidóság iránt a lojalitást erősítette, ezért fordulhatott elő gyakran, hogy a földesúr a megyével, az utóbbi pedig a Helytartótanáccsal szemben sokszor a rendeleteket kijátszva védték a zsidó lakosságot. De a Helytartótanács is védelmet nyújtott a részükre, a partikuláris önző egyéni érdekekkel szemben. Az érdekazonosságok végül is az ellentéteket feloldják és fokozatosan - Kelet-Európábán egyedülállóan - a zsidók emancipációja megvalósul. A harmincas évektől a negyvenes évek közepéig a zsidó népesség létszáma a megyében 138,25 százalékkal növekedett.55 E dinamikus demográfiai növekedést változatlanul a fokozódó bevándorlással magyarázhatjuk. (7. sz. melléklet.) A XVIII. század utolsó harmadában - Kelet-Európábán - elsősorban Galíciából a zsidó lakosság tömegesen kivándorolt és többségük Bukovinában, valamint a 69
