Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában

volt a helyzet, mert a megye területe jóval nagyobb volt. A népesség száma a telepítésekkel csak lassan regenerálódott, az újonnan érkezők helyét nem az egyensúly helyreállításának általános szüksége, hanem az uradalmak munkaerőigénye határozta meg. Az útépítéseket úgyszintén. A felemás struktúrából, a fejletlenségből és a tőkehiányból adódó hátrányokat felerősítette, hogy az alacsony népsűrűség miatt a keresletkorlátozottság itt hatványozottabban jelentkezett. A belső forgalom korlátozottságát olyan vállalkozással kellett ellensúlyozni, amelynek alacsony az önköltsége, nincs nagy konkurencia, kedvező a nyersanyag-ellátottság, s a külföldi piacon történő értékesítés a nehézkes szállítási feltételek ellenére is hasznot ígér. A zsidók számára szinte magától kínálkozott a hamuzsírégetés, ám nem csak miattuk kell külön kitérnünk erre az iparágra, hanem azért is, mert rendkívül fontos a megye egész XVIII. századi ipartörténete szempontjából. Véleményünk szerint a hamuzsir- főzés és a vele összekapcsolódó ágazatok talajába volt elültetve a somogyi kapitalizá- lódás magja, ami ki is csírázott, de kihajtani már nem tudott. A zsidó vállalkozók számára kitörési lehetőséget jelentett, ám rajtuk kívülálló tényezők és az élet könyörtelen logikája innen is újabb kényszerpályákra terelte őket.

A hamuzsír, más néven szalajka sokféle vegyületet (káliumkarbonát, káliumszulfát, nátriumkarbonát, káliumilorid) tartalmaz, nélkülözhetetlen a szappanfőzésben, üveggyártásban, salétromkészítésben, hajóépítésben, textiliparban. A hamuzsírfőzés alapanyaga a fahamu, nagy erdőségek közelében célszerű művelni. Nyugat-Európá- ban a XVIII. századra kiirtották az igénybevehető erdőket, s ez lendítő hatással volt a magyarországi műhelyekre. A magyar hamuzsír iránt nagy kereslet mutatkozott, mert tiszta volt.

Somogybán kedvezőek voltak a feltételek a hamuzsírégetéshez. A maihoz, s még a XIX. század elejéhez képest is egészen más volt ennek a területnek az ökológiai struktúrája. Ennek történetére most nem térhetünk ki, a lényeges, hogy bőven volt fa a hamunyeréshez, s voltak patakok is a lúgozáshoz. Egy mázsa hamuzsír előállításához 40-45 mázsa hamu kell, ez 60-70 köbméter tömör tölgyfát vagy bükkfát jelent.33 A faigényt növeli, hogy ez az energiaforrás is a lúgos oldat lepárlásához és a kiégetéshez (ebből lesz az ún. kalcinált hamuzsir).34 Ha az erdő elfogy, s nincs más energiaforrás, a vállalkozásnak befellegzett. A gazdaságosság érdekében célszerű volt az üveghutákat és a hamuzsírégetőket együtt, de legalább egymás közelében működtetni. Az üveghuták működéséhez is rengeteg fára volt szükség (a kemencéket kizárólag fával fűtötték), az ott nyert fahamut fel lehetett használni a hamuzsírkészítéshez. Ezzel a ciklikus rendszerrel mindkét iparág gazdaságosabb lehetett, s kereskedelmi szempontból is előnyös volt, mert a kétféle terméket egyszerre lehetett piacra küldeni.

Somogy megyében 1753-ban közel ötven helyen volt hamuzsírégető (l. a 9. sz. táblázatot), összesen még ennél is több a XVIII. században, ha figyelembe vesszük későbbi időből származó szórványadatainkat (l. a térképmellékletet). Kettő kivételével (Török Sándor és a Czinderyek) bizonyos, hogy valamennyit zsidók működtették, bérleti rendszerben. A 30 vállalkozó közül kilencről lehet biztosra venni, hogy a megyében lakott, hét bizonytalan, tizennégy más megyében élt. A legnagyobb érdekeltsége a pápai Salamon Oblodnak volt (52 üst), akinek még nagyon friss lehetett a vállalkozása, hiszen 24 üstjét éppen ekkor készült üzembe helyezni. Még nem sejthette, hogy a Helytartótanács éppen azért adott utasítást az összeírásra, hogy előkészítse a hamuzsír kiviteli tilalmáról szóló rendeletet. A győri Ott família kompániát hozott létre a hamuzsírfőző vállalkozásra (39 üst). Valószínűleg a

20