Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Szita Szabolcs: A zsidók üldözése Magyarországon 1944-ben

Az Eichmann-kommandó a náci eszközök - korábbi, az európai országokban zajlott „zsidótlanító” akciói során alkalmazott - teljes tárát bevetette a magyar zsidóság megsemmisítésére. A kétszínű német játék része volt Budapesten is a fenyegetőzés és ígérgetés, megfélemlítés és megnyugtatás. A stáb intézkedései megbénították a zsidók korábbi információs kapcsolatait, az önvédelem megvalósításához szükséges érintkezést a főváros, valamint az egyes városok és községek zsidósága között. Ezzel együtt a zsidóság a magyar „törvényességben” olyannyira bízott, hogy vezetői képtelenek voltak az új helyzet megfelelő elemzésére, a kellő reagálásra. Nem hitték, hogy mindaz, ami a környező országok zsidóságával a német terjeszkedéssel együtt történt, Magyarországon bekövetkezhet.

Budapesten német parancsra március 21-én megalakították a Zsidók Központi Tanácsát (Zsidó Tanács). Azzal a céllal, hogy a megszálló parancsnokság rajta keresztül érintkezzék a zsidókkal. A németek diktálta egyes intézkedéseivel a Zsidó Tanács megkönnyítette a deportálások elleni esetleges ellenállás leszerelését. A kezdeti nagy ijedelmet a vidéki zsidóság körében (is) gyakorta éppen a Zsidók Központi Tanácsának körlevelei, hivatalos lapjában közzétett megnyugtató közleményei csillapították. A tanácsnak a megszállók követeléseire való reagálása végzetesen „csodaváróvá” tette a náci emberirtás soronlevő áldozatait, akik országszerte a fővárosi zsidóság vezetőinek „ügyességében” bíztak.

Közben a Sztójay-kormány már a március 29-i minisztertanácson nagyszámú újabb megkülönböztető és jogfosztó rendeletet fogadott el a „zsidónak tekintendő” magyar állampolgárokkal szemben. Április 5-i hatállyal elrendelte számukra a sárga csillag viselését (1240/1944. ME sz. rendelet), majd egy rendeletözön folyamán vagyonukat elkobozták, állásukat felmondták. Zsidók részére külön (sárga) élelmiszerjegyeket vezettek be, amelyekre más és kevesebb élelem járt, mint a nem zsidó lakosságnak.4 A 18 és 48 év közötti zsidó férfiakat növekvő számban munkaszolgálatra hívták be. Eleinte behívókkal, később viszont falragaszok útján.

Április 7-től megtiltották a zsidók utazását, lakókörzetüket nem hagyhatták el. Ugyanezen a napon adta ki Baky László a 6163/1944. BM rés. (reselvált - bizalmas) rendeletet, amelyet valamennyi alispán és polgármester, valamennyi csendőrkerületi parancsnok és a csendőrnyomozó alosztályok parancsnokai is megkaptak. ,A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetőleg a gettókban nyer elhelyezést.”5

A zsidók „összeszedése” a területileg illetékes erőszakszervek, vidéken, kisebb falvakban a csendőrség, a városokban a rendőrség feladata volt. Szükség esetén a csendőrségnek karhatalmi segítséget kellett nyújtani a városokban a rendőrség számára. A BM-rendelet értelmében vidéken megkezdődött a zsidók gettókba tömörítése.

Eichmann SS-Obersturmbannführer a fokozatosságot tartotta célravezetőnek, ami megkövetelte a zsidótlanító különítménye, a német külügy és a Wehrmacht tökéletesen összehangolt, közös fellépését. A németek Kárpátalját és Észak-Erdélyt (április 1-jén), valamint Délnyugat-Dunántúlt (már március 29-én) hadműveleti területté nyilvánították amiatt, hogy a zsidókat „evakuálhassák” ezekből a régiókból. Még aznap három várost (Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt), amelyekben különösen nagy arányban laktak zsidók, „lezárással izoláltak”. Április végén a Budapest

114