Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
voltam már ott, amikor lehullott a cseresznyevirág, mert jelentkeztem Tökölre egy munkásszázadba. Azt mondtam festő vagyok. Dehogy voltam festő, csak tudtam, hogy van spakli meg korongecset, hát gondoltam, majd lesz ott festő, aki úgyis megtanít. így sikerült Tökölre elmennem néhány barátommal, Mihály Jóskával, Ódor Sándorral. Ők ugye könnyebben beszéltek, mert volt mesterségük. Odaértünk Tökölre, de halvány fogalmunk sem volt, hogy hova visznek bennünket, nem mondták meg. Négyszáz-hatvanan voltunk egy konvojban, így vittek ki bennünket Tökölre, a volt szovjet laktanyába, azt kellett rendbe tenni. Ahogyan egy-egy szárnyat rendbe tettünk, úgy hozták át Kistarcsáról a bajtársakat. Nem mondom, nekünk munkásoknak - különösen például nekem - szabad mozgásunk volt benn a tábor területén. Ugyanakkor háromszoros őrség volt. Egy teljesen idegen, a külső őrség a nyomsávval, a drótkerítéssel, a betonfallal - szóval ők nem is tudtak magyarul. A másik őrség közvetlen mellette, ezek között már voltak olyan internacionalista emberek, akik beszéltek valamit magyarul, és végül akik velünk közvetlenül foglalkoztak, volt rendőrök, azok tisztességesek, de az ÁVH-sok nagyon kegyetlenek voltak. Talán nem is azzal a négyszázhatvan dolgozóval, hanem ahogy érkeztek a sorstársak Kistarcsáról, azokkal kegyetlenül bántak, különösen a csendőrökkel, papokkal. ... Mindig lestük, hogy jön a „rabo”, hogy viszik valamelyik megyébe haza az embereket, már tudtuk melyik kocsinak milyen a rendszáma, aztán letakarták. Hát én csak szeptember végén kerültem sorra, addig háromszor hallgattak ki, illetve bezártak egy irodába s odaadták a papírt, hogy írjam le mit csináltam, mik voltak a terveim. Könnyű volt leírni nekem, mert kívülről tudtam azt, amit ők hazudoztak, az ellenkezőjét csináltam, csak tisztességes, jó szándékkal mindenkivel szemben. Elhoztak Kaposvárra, ott jó sorom volt, nem tagadom, mert az ÁVH pincéjében voltunk öteen. Teffner Jenő, Vende Ottó Telekiből és két másik bajtársam, már nem emlékszem a nevükre, akiket el is vittek a bíróságra. Kihallgatás egymás után két napon, és még reálisnak is mondhatók a körülmények, ahogyan kihallgattak. De azért másnap megkérdeztem, hogy akkor most mi van, mi várható. Azt mondta a Balassa nevű ÁVH-s hadnagy, hogy három közül választhatok: a bíróság, vissza Tökölre vagy haza. Hát ebből mit lehetett választani? Ez egy huncut dolog volt. Komoly feladatot kaptam. Jön értem egy kiskatona s mondja: Fábián harcos, azonnal kijön! - Kijöttem. Bezártak a kazánházba, benne két kazán volt, s azt mondták, hogy ideül és ezeket az iratokat megsemmisíti a kazánban. - De ha meglátjuk, hogy maga egyet elvisz belőle, vagy belenéz a papírokba! - Naná, hogy belenéztem! Az én papírjaim is köztük voltak s alám is tettem, hogy ki fogom csempészni, de nem mertem, mert attól féltem, hogy azért nagyon nagy „ruhát” kapok, ha hazahozom a papírokat. ... 477
