Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

dókádba lógattak bele s ott vettem észre, hogy mennyi vörös zászló van a fürdőkádban, hiszen csupa vér volt. Micsoda rafinált-aljas, talán megfelelő jelző sincs rá, és egyáltalán honnan vette ezeket a rafinált kínzásokat ez az egyszerű polgár, ez a Szalai meg a többiek, jóllehet, hogy ott voltak a szemesi rendőrök is, a Tóth Pista, a Szaniszló, a Veres János, akit „veres királynak” neveztek el, de eszük ágában sem volt leinteni őket. Egy vagy két metódust mesélek el. Azt mondja: Te piszkos fasiszta, fúrjál az ujjaddal lukat! - Kérem, én nem tudom azt hogyan kell. S akkor lehajolt, megmutatta: Járjon körbe az ujjad addig a padlón, amíg luk nem lesz. Nem is vettem észre, hogy már ott volt egy csomó pufajkás és ahogyan én körbe mentem, gumibottal ami belefért, úgy vertek. Másik eset: odarajzolt a Szalai a tintaceruzával egy foltot az ajtólapra, hogy én azt a homlokommal töröljem le. Hát persze, meg kellett kezdeni, próbálkozni, és ahogyan töröltem a homlokommal, hátulról kesztyűs kézzel odavágtak. Hát ugye mint a béka, úgy estem hasra. - Miért? Kik voltak ezek az emberek, milyen érdeket képviseltek, milyen bűncselekményt kellett megtorolniuk velem szemben és a többi tíz-százezer sorstársammal szemben? - Hat órakor megérkezett a dzsip, a szó szoros értelmében úgy tettek fel, mert nem tudtam fölszállni. Kezemet tisztára összeverték, csupa kék-zöld volt.

Balatonföldváron volt az első állomás, ahova behoztak még két sortársamat. Az egyik csendőr, a másik régi rendőr volt. Onnan Siófokra vittek, s még akkor este kihallgattak. Azt már nem is mondom, hogy ott ami verés az embernek kiosztatott, azt tényleg el kellett tudni viselni. Olyan jegyzőkönyveket akartak aláíratni velem, ami valótlan volt. Nevezetesen, hogy nekem nyugati kapcsolatom volt, és én szervezkedtem a népi demokrácia megdöntésére. Az okmányok itt vannak erről a birtokomban. A legborzasztóbb az volt, hogy én csináltam egy listát a balatonszemesi kommunistákról. De hát hatodik éve laktam Balatonsze- mesen, nem is tudtam kik voltak a párttagok, mennyire nem érdekelt az engem. Azt mondtam, hogy kérem, amennyiben ide teszik elém ezt a listát, amit én írtam alá, akkor elvállalom és lehet engem felakasztani. Természetesen nem volt ilyen lista, de a jegyzőkönyvben ott volt ez, de a jegyzőkönyvet széttéptem, nem írtam alá semmilyen jegyzőkönyvet. Ezért megint megkaptam a magamét és akkor két rendőr közül - akik kivittek a cellába - az egyik azt mondta, hogy miért kellett ezt csinálni ezzel az emberrel, hiszen én ismerem őt. De ezeknek a kis rendőröknek semmi szavuk nem volt, mert ott volt az ávéhá,3 ott volt a pufajkás garnitúra, ezek csináltak rendet.

3 Az emlékező sokszor használta ezt a kifejezést. Tény, hogy ekkor már a BM. Politikai Főosztálya néven működött a politikai rendőrség, de a mindennapi beszédben továbbra is ÁVH-snak nevezték a szervezet alkalmazottait. A szóhasználat indokoltsága nem vitatható abból a szempontból, hogy az állambiztonsági szervezet személyi állománya nagymértékben azonos volt az elődével.

474