Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

zás szükséges volt, Budapesten már rend van. Amikor ezeket a szavakat mondta, a Margit híd pesti hídfőjéből kb. 5-6 harckocsi kezdte ágyúzni a várat, a teremben kuncogás. Szabó bácsit, a Széna téri csoport parancsnokát harckocsi-ágyúkkal akarják meggyőzni, hogy adja fel a várat — közölte velünk. Ha magnóm lett volna, és hangszalagra tudtam volna venni Úszta Gyula akkori vezérőrnagy tájékoztatóját, akkor ma bizonyíthatnám, hogy az ő akkori és a társadalom mai megítélése az ’56-os eseményekről igen közel áll egymáshoz. О is jogos népfelkelésnek nevezte a lezajlott eseményeket.

Mivel Úszta vezérőrnagy parancsa úgy szólt, hogy mindenki hazamehet családjához, így én a Mindszentyt kísérő páncélosokkal, Tóth József és Vajtai Gyula főhadnaggyal jöttem ki az épületből, mivel hozzátartozóim Rétság közelében laktak, így utunk egybe esett. A rétságiak kocsiját megrongálták, így gyalog indultunk el, csendes hármasban. А VIII. kerületbe akartunk eljutni, a Nagy Diófa utcáról akartunk átmenni a Rákóczi úton, de a Blaha Lujza térről egy harckocsi hosszában lőtte a Rákóczi utat. Szemünk láttára ölt meg egy áthaladót. A Nagy Diófa utca első bérházánál tanakodtunk, hogy mi legyen, erre kinyílt az ajtó és a házmesternő beinvitált bennünket. Egy órán belül volt szállásunk, és azt is eldöntötték kinél kapunk vacsorát, reggelit és ebédet. November 8-áig élveztük a vendégszeretetüket. Mivel a kivezető utak le voltak zárva, viszontagságos kerülővel jutottunk el Alsópetényig. A fiúk nálunk aludtak. Reggel küldött értük kocsit Garami ezredes, ezredparancsnok.

November közepén mentem vissza az alakulatomhoz Kaposvárra. Aláírtam a tiszti nyilatkozatot, az akkor alakuló tiszti karhatalomba viszont nem léptem be, nem azért mintha már akkor tudtam volna, hogy lesz egyszer egy rendszerváltás, és ez még jól jöhet. Azért nem léptem be, mert a forradalom vezetőinek közelében voltam, a bensőm tiltakozott, hogy ellenük fegyvert fogjak. Nem volt szükségem a Munkás-Paraszt Hatalomért kitüntetésre, gyerekeim e nélkül is boldogultak iskoláik elvégzésében. Más feladatokat vállaltam, vittem katonákat Győrbe, Sopronba, Mexikópusztára, kora tavaszig Záhonyban dolgoztam, az átrakást segítettem.

1957 kora tavaszán megkeresett Kovács őrnagy, az ezredparancsnok volt politikai helyettese. Azért a múlt idő, mert az ezredet feloszlatták 1956-os szereplése miatt. Kovács őrnagy a kezembe nyomott egy gépelt szöveget, amelyen feljelentést kellett volna tennem az ezred parancsnoka, Bötykös százados ellen. Én ezt nem vállaltam, mert semmi nem volt igaz belőle, erre megfenyegetett, hogy majd együtt ülünk a vádlottak padján a budapesti szereplésünk miatt. Felkerestem Bötykös századost, és közöltem vele mi készül ellene. Alig két héten belül a feloszlatott alakulatunkhoz jött egy velem egy időben végzett személyügyi tiszt, aki elintézte áthelyezésemet, és 1957 kora tavaszán Debrecenbe helyeztek, ahol 1985-ig dolgoztam különböző beosztásokban. 1985-től nyugállományban vagyok.

466