Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

Illinois államban átvettem egy praxist. Délelőtt a kórházban, délután pedig a rendelőmben dolgoztam. Ez egy magas feszültségű munka volt. Vonzott a katonai pálya, ezért beléptem az Amerikai Légierőbe. Az orvosi hátterem nekem akkor már olyan jó volt, hogy az őrnagyi fokozatban történő kinevezésem után rögtön, a Szenátus alezredesi rangban erősített meg. Ez nem volt kis dolog, büszke vagyok rá a mai napig is. Az alabamai Maxwell támasz­ponton kaptunk katonai kiképzést, ami szellemileg és fizikailag egyaránt nagyon kemény volt. A Whiteman légi támaszpontra kerültem, ami a B-2-es lopakodó bombázók otthona volt. Majd Németországban szolgáltam, közben négy hóna­pig voltam Taszáron, innen repültünk be a boszniai területekre. Szerettem vol­na Magyarországra visszatérni, ezért „inaktiváltattam” magam, mert egyébként nem maradhattam volna tovább Európában. Két évvel ezelőtt, 2000 júliusában költöztünk haza. Egy hónapot pihentem, azóta Budapesten, az Amerikai Klini­kán dolgozom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom