Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

Szerencsére egy osztálytársam szüleihez kerültem. Itt is a Gondviselés! Megetettek, és egy fél liter bort megitattak velem, ami nagyon kellett ahhoz, hogy az agyamat egy kicsit „kiüssem” és a bennem lévő félelem tompuljon. A nagypapa kivitt a szántáshoz: „Fiam, most aztán már csak tényleg egyenesen.” Végül így sikerült átkerülnöm.

Egy horvát családhoz kopogtattam be, rendkívül rendesek voltak, akik nagy szegénységük ellenére tojást sütöttek nekem. A gyerekek ritkán vagy talán sohasem ettek ilyet, szinte kinézték a számból, így alig tudtam megenni. Nekem volt egy darab fehér kenyerem (ők kukoricakenyeret ettek), és kevés kolbászom, azt osztottam el közöttük.

Jugoszláviában hat hónapot töltöttem nagyon kemény, kegyetlen körülmények között, végig Kovács Bandival. О már korábban átjött. Volt velünk egy Varga János nevű parasztember, akinek „Fejes” volt a csúfneve, de ő visszament. Nem bírta Magyarország nélkül. Rajta kívül sokan visszamentek. Akiknek nem volt annyi bűnük - idézőjelben mondva - a rendszer előtt, azok visszajöttek.

Csáktornyán a menekültek számára lágereket létesítettek. Csirkekeltető épületben, lerobbant malomban és ehhez hasonló helyeken éltünk, szögesdrótkerítéssel, lőtornyokkal körülvéve. Jugoszláviába azért fogadtak be minket, mert - mint később megtudtuk - Amerikától rendkívül sok segélyt kaptak.9 Csakhogy rendszeresen jöttek át karhatalmisták Magyarországról és vittek el, akit akartak. Számtalan embert hurcoltak vissza és végezték ki vagy ítélték el. Ezt, hogy megakadályozzuk egy belső védelmi rendőrséget szerveztünk, így egyetlen magyart sem tudtak elvinni a mi táborunkból. Ilyen dolgok Ausztriában nem voltak. Félve mentem át Jugoszláviába, mert tudtam, hogy másik kommunista országba jövök.

Már itt megkezdtem a levélen keresztüli kapcsolattartást a volt csurgói osztálytársakkal, pár fiúval és lánnyal, egészen addig, amíg le nem érettségiztek. Tizenkét éven keresztül nem láttam a szüléimét, de a levelek útján velük is mindvégig érintkezésbe voltam, tudva azt, hogy minden levelemet más is elolvassa. Éppen ezért mindig közömbös dolgokról írtam, nehogy nekik ebből bajuk legyen, ötvenhatról ezekben a levelekben egy szó nem esett. Engem már nem tudtak elérni, de őket féltettem.

Fél év múlva Franciaországba kerültem, először Metzbe, azután Grenoble-ba vittek francia nyelvtanfolyamra, de addigra betöltöttem a tizenkilencet és a fran9 A magyar menekültek ügyének rendezését Jugoszlávia először saját belügyeként kezelte, de de számuk rohamos emelkedése arra késztette, hogy megállapodást kössön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával, amely anyagi támogatást nyújtott a menekültek ellátására. A. Sajti Enikő: Ötvenhatos menekültek Jugoszláviában A magyar-jugoszláv hazatelepítési bizottságok tevékenysége 1956-1957-ben. In: Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban. Évkönyv, XIV. 2006-2007. Budapest, 1956-os Intézet. 2007. 205. o.

436