Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

különben a Latinca Sándor utcában laktam, s oda nem hallatszottak be a hajnali események zajai akkor arra gondoltam átszaladok a tiszti klubba, kitelefonálok a laktanyába, hogy miért késik.

Amikor aztán átszaladtam a tiszti klubba, akkor láttam az orosz harckocsikat, mentek ki a Füredi utcai laktanya felé, láttam, hogy ávósok ülnek rajta, láttam például az elhárító tisztnek a beosztottját, akkor már megfordult bennem a gondolat, hogy ezért nem jön a sofőr. Bementem a tiszti klubba, hogy kitelefonáljak, de a klubban lévők már tudtak mindent. Elmondták, hogy már reggeltől szállingóznak sorjában az orosz harckocsik a laktanya felé. Tehát nem is telefonáltam, hazamentem és átöltöztem. Csak az érdekesség kedvéért elmondom, hogyan szabadultam meg a pisztolyomtól. A tiszti klubban az egyik pincérnek - ha jól emlékszem Józsinak hívták - azt mondtam: Józsi, nem kell egy pisztoly? Azt felelte, hogy kell, erre kivettem a táskámból s odaadtam. Tehát amikor hazamentem, beöltöztem: volt egy vadonatúj gyakorló ruhám, amit még soha nem használtam, azon nem volt se váll lap, semmiféle rangjelzés, azt vettem föl, s úgy néztem ki mint egy baka. Aztán leültem, vártam, tudtam, hogy jönnek értem egészen rövid időn belül. Körülbelül annyi idő telt el, mint amire számítottam, amikor Szabó hadnagy bejött a lakásomba. О jött értem személygépkocsival, úgy állított be a lakásomba, mint egy kommandós, berúgta az ajtót, pisztoly a kezében és rám szólt: - A legkisebb gyanús mozdulat és lelövöm! - Azt feleltem erre, hogy ne ijesztgessen, ha lelő, akkor lelő, nem tudok panaszra menni. Elmentem vele, beültem az autóba.

Amikor kiértünk a laktanyába, nem a parancsnoki épületbe, hanem az elhárító tiszt nagy tanácskozó termébe vezettek. Ott szépen összegyűltünk, délutánra mindenki ott volt. Estefelé bejött Marties és Száraz, azzal fenyegettek bennünket, hogy át kell adniuk az oroszoknak, nem gondoltuk-e meg magunkat. Én azt mondtam, hogy nem gondoltam meg semmit, annyit csináltam, hogy nyíltan kiálltam a forradalom mellett. Ez egy politikai tett és semmi más. Az, hogy letartóztattam őket (t. i. a parancsnokaimat), azt kénytelen voltam tagadni, mert utasításra cselekedtem. Erre azt mondták, hogy már előtte is benne voltam a forradalmi bizottságban. Erre azt mondtam Száraznak: - Pali, hol volt a pisztolyod? - Azt válaszolta, hogy a fiókjában. - Annál az asztalnál ültél? - Igen - felelte. Erre azt kérdeztem, hogy akkor az milyen letartóztatás volt.

Szóval beültettek aztán bennünket a szovjet páncélautókba, ilyenben sem ültem még soha életemben. Arra is emlékszem, hogy a rakfelülete befelé lejtett, mint egy tölcsér, úgy nézett ki belülről, a négy sarkában állt egy-egy orosz azzal a hosszú puskával. Az autó egyfolytában billegett menet közben, a fülemet piszkálták a puskák. Elvittek a megyei börtönbe. Kiderült, hogy a börtön orosz parancsnokság alatt van, de az őrök nem oroszok, hanem magyarok voltak. Először

426