Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
Jegyzőkönyv az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat Intézőbizottságának első üléséről Kaposvár, 1956. október 30. 71. Folyamatos jegyzőkönyv Készült 1956. október 30-án, az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat Intézőbizottságának első üléséről. Az intézőbizottsági tagok titkos választással egy elnököt, egy elnökhelyettest és egy titkárt választottak. A szavazatok összeszámlálásánál Fekete László 8 szavazatot, Tollár József 7 „ Kovács János 5 „ kapott. A szavazatok szerint elnök lett: Fekete László elnökhelyettes Tollár József titkár Kovács János. Tollár József szót kért és kifejtette, hogy megköszöni a bizalmat, de mivel az intézőbizottság tisztségébe mind a három fő központi dolgozó, ezért ő személyében erről lemond és átengedi valamelyik más bolti dolgozónak. Az intéző- bizottság Rózsahegyi József kartársat jelölte, tehát az elnökhelyettesi beosztásba. Az intéző bizottság első pontjaként magáévá teszi a Szakszervezetek Somogy Megyei Tanácsa által kibocsájtott felhívást, melyben foglalt 15 ponttal egyetért. Második pontnak az intézőbizottság követeli az összes dolgozók érdekében, hogy az irányító szervünk, a megyei tanács-vb kereskedelmi osztályának a még előforduló, a vállalattal szemben tanúsított magatartását azonnal változtassa meg, mivel az a megállapítása az intézőbizottságnak, hogy a hosszú évek tapasztalata azt bizonyította, hogy nevezett irányító szervünk osztálya a személyes kapcsolatokat előtérbe helyezte és ennek a súlyát mindenkor a vállalatunk tervezésében igyekezett kidomborítani. Kívánja az intézőbizottság, illetve követeli, hogy az irányító szervünkben lévő összetétel a személyekben is jusson kifejezésre olyan vonatkozásban, hogy az irányító szervben olyan személyek vegyenek részt, akik elsősorban a vállalati dolgozók problémáit helyezik előtérbe. Követeljük a vállalati dolgozóinkkal tanúsított magatartásuk megváltoztatását, valamint az oda nem való személyek kicseréléséről a Kaposvári Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat munkástanácsát írásban is értesítsék. Harmadik pontban mutatunk rá, az előbbi pontban felsorolt súlyos hibák következményeként arra, hogy a vállalat immár 2 negyedéven keresztül nem kapott igazgatói alapot. Követeljük, hogy az 1956. II. és III. negyedév helytelen 175