A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között
83. 1913. szeptember-december Pallavicini Ede őr gróf tiltakozása, mivel a vasútépítésnél magasabb bért fizetnek Kaposvár, december 13. Somogy megye közigazgatási bizottságának egyik ülésén Pallavicini Ede őrgróf bizottsági tag azt indítványozta, hogy Somogy megye írjon föl a kereskedelemügyi miniszterhez, miszerint utasítsa a Máv. igazgatóságát, hogy a vasúti munkálatoknál helyi munkásokat ne alkalmazzanak. Az őrgróf a Dotnbó- vár-gyékényesi vonalon folyó vasúti munkálatokra hivatkozott, mint orvoslást igénylő anomáliára. Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszter őrgróf Pallavicini indítványára most a következő, a kérést elutasító leiratot intézte Somogy megye közigazgatási bizottságához: F. évi szeptember hó 10-én kelt fölterjesztésére, melyben a bizottság a vasúti munkálatok körül követett eljárás miatt panaszt emelt és bizonyos intézkedések életbeléptetését javasolja, illetve kéri, - a következőkről értesítem a bizottságot. - A panaszt vizsgálat tárgyává tétetvén, megállapítottam, miszerint a Máv. igazgatósága a kérdéses munkálatoknál teljesen a fönálló szabályoknak megfelelően jár el. Az az eljárás ugyanis, hogy az igazgatóság a kérdéses munkálatoknál első sorban a helybeli munkásságot alkalmazza, a közszállítási szabály rendelkezéseit tartja szemmel, illetve ezekre támaszkodik, miért is jogos kifogás tárgyává nem tehető. Anti pedig az alkalmazott munkások szigorú ellenőrzését és a szokásosnál magasabb munkabér fizetését illeti, a tekintetben különös intézkedés szükségét meg nem állapítottam, mert a vasútintéző az ellenőrzés szigorú eszközlésére, amenyiben a munkálat saját kezelésben hajtatik végre, különös gondot fordít és e tekintetben ez ideig jogosult panaszra nem is volt alkalom, ha pedig a munkálatok vállalatban hajtatnak végre, a vállalkozó saját jól fölfogott érdekében kétségtelenül minden rendelkezésre álló eszközzel odahat, hogy a munkások munkaerejét a lehetőség határáig kihasználja. Az esetleges magasabb munkabér fölajánlása pedig természetszerű következménye a munkáltató azon törekvésnek, hogy a rendelkezésre álló munkásokat a saját munkája részére köthesse le, de az esetleges munkabér-többlet semmiesetre sem olyan, hogy a munkásokat, úgy azok tetemes számát gazdasági vagy egyéb munkálatoktól elvonná és más munkáltatóknak sérelmes konkurrenciát teremtene. A jelzett körülmények között tehát - a bizottság által kért intézkedéseket - annyival kevésbé tehetem meg, mert ilyen a szabad gazdasági verseny érvényesülését gátló intézkedések foganatosítása föladatomat nem képezheti. Somogyvármegye, 1913. december 14. (2-3. oldal, IX. évfolyam, 287.) Pallavicini a munkások ellen. JEGYZET: Pallavicini Ede őrgróf birtoka Somogybán 4530 kh. 369