A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között
Ez idő óta öt esztendő telt el és így nem lesz érdektelen, ha Kacskovics Lajos alispán évnegyedes jelentése kapcsán közöljük, hogy ez idő alatt a gazdasági cselédlakások ügye Somogy vármegyében milyen stádiumba jutott. A kimutatás szerint a szigetvári járásban a cselédeknek mintegy 50 százaléka - a barcsi járásban 75 százaléka -, a lengyeltóti járásban 75 százaléka, a marcali járásban 60 százaléka - s a tabi járásban 75 százaléka van családonként 1-1 külön szobában elhelyezve. Ugyanezen járásokban az építkezések oly arányokban folynak, amiből bizton remélhető, hogy 10 év letelte előtt már jóval az összes cselédek a törvény rendelkezésének megfelelő lakásokban nyernek elhelyezést. Megemlítendő, hogy a tabi járásban 1907. év óta 20 nagy (5-8 szobás) új cselédlakás épült világos, tágas és szellős szobákkal, megfelelő konyhák és kamrákkal, úgy, hogy e járásban 861 család között csak 8 esetben fordul már elő, hogy három család van 1 szobában, s 312 esetben az, hogy 2 család, míg 644 család külön szobában nyert elhelyezést. A nagyatádi járásban 1262 konvenciós család közül 929 család van külön szobában elhelyezve. 295 család van másod, - 37 család harmadmagával elhelyezve. Igali járásban 60 új cselédszoba épült, - a marcali járásban 136 cselédház lett részben újból építve, részben átalakítva. Általános tapasztalás szerint Somogy vármegyében a nagyobb uradalmak a legsürgősebben tesznek eleget törvényszerű kötelezettségeiknek, s általában csak a csurgói járás mutat e részben eltérést, melyben aránylag legnagyobb még a meg nem felelő cselédlakások száma. Az alispán jelentése szerint közel kétezer cselédlakás épült föl összesen Somogy vármegyében, és amint a jelek mutatják, az uradalmak megértették a koalíciós kormány eme egyetlen szép törvényének az intencióját, fölfogták annak nagy szociális és higiénikus fontosságát és a saját jól fölfogott érdekükben, cselédeik munkaképességének fokozására és megóvására egyre építik a cselédházakat. Ilyen körülmények közt kétségtelen, hogy mire a törvény rendelkezés lejár, Somogy vármegyében mindenütt egészséges lakások állanak az uradalmi cselédek rendelkezésére. Somogyvármegye, 1912. január 26. (1. oldal, VIII. évfolyam, 20.) Kétezer új cselédlakás Somogybán. 791912. június 17. Tudósítás a nágocsi aratómunkás sztrájkról Kaposvár, június 17. Aratómunkások sztrájkja Nágocson. R u b i d ó - Zichy Iván báró nágocsi uradalmában a Nyitra megyéből hozott aratómunkások a napokban sztrájkba léptek. Az aratómunkásoknak előzetesen szénakaszálást is kellett végezniük, de ezt hirtelen abbahagyták, mert a munkaidőt sokallták. Az uradalom pana365