A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között

17­1908. július 3. Az új vasútvonalak építésével kapcsolatos megyei állásfoglalás a helyi sajtó közlése szerint Tekintetes Képviselőtestület!1 Somogyvármegye tek. törvényhatósága által az 1907. évi május 4-én tartott kögyűlésében hozott határozatából a tekintetes képviselőtestület által is ismert dolog, hogy Dombóvár-ról kiindulva Attala, Szili községek érintésével Igáiig egy helyi érdekű vasút részére Strasser Henrik inám-pusztai lakos nagybérlőnek engedély adatott, s ezzel kapcsolatos előintézkedések már az érdekeltség részéről meg is tétetvén, az ügy előrehaladott stádiumban van. Tekintve, hogy ezen vasút létesítése főleg azon szempontból, hogy közvet­len összeköttetésünk a megye székhelyével nem lenne, reánk sem volna előnyös; reámutatunk arra, hogy ezen tervezett vasút létesítése Kaposvár városára telje­sen hátrányos volna, miután az nem a megye székhelyére gravitálna, s így onnan a forgalmat nagy mértékben elterelné. A mi érdekünk, de Kaposvár városának, mint vármegyénk székhelyének ér­dekeit is csak azon vasút létesítése szolgálná, mely a megye székhelyéről kiin­dulva a járás székhelyéig és onnan vissza közlekednék. Az ilyen vasúti politikának köszönhette Kaposvár városa rohamos és nagy­arányú fejlődését, tehát jelen esetben is azon vasútvonal segélyezendő, amely közös érdekünket lesz hivatva előmozdítani. Ezek előrebocsájtása mellett, midőn tisztelettel bejelentjük, hogy Kapos­várról a mocsolád-tabi helyi érdekű vasút vonalán Peage vonalban kiinduló Toponárig felfutó és onnan Őrei, Zimány, Büssű, Kazsok községek érintésével Igáiig építendő közüzemű vasút létesítésére az előmunkálati engedély megada­tott, az érdekeltség által Igáiban f. évi május 23-án tartott értekezleten hozott határozat alapján azon kéréssel fordulunk Kaposvár város tekintetes képviselő- testületéhez, hogy saját jól felfogott érdekében is a törvényhatósághoz, ezzel egy­idejűleg a vármegyei segély megadása iránt benyújtott kérelmüket a f. évi au­gusztusi közgyűlésen hathatós támogatásában részesíteni, továbbá törzsrészvé­nyek jegyzése által egy bizonyos összeget e célra megszavazni kegyeskedjék. Hozandó határozatának szíves megküldését kérve, mély tisztelettel mara­dunk a tekintetes képviselőtestületnek. Igái, 1908. július hó kész szolgái: Több aláírás Somogyvármegye, 1908. július 3. (150. sz. 2. old.) Űj vasút Somogybán. JEGYZET: 1 A Somogyvármegye című lap július 3-án ismertette azt a nemrég felmerült tervet, hogy Igái és Dombóvár között vasútvonal épüljön, melyhez a miniszter már az engedélyt is meg­adta. E tervnek sok ellenzője volt a megyében, mert ha az igali járást Dombóvárral köti 306

Next

/
Oldalképek
Tartalom