A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Dr. Kanyar József: A szocialista munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogyban - 1918-ig

lik, mert aki csak nem nyomorék, az mind Amerikába vándorol ki, ha nem is kap útlevelet, megszökik anélkül.” S aki valaha is betekintett a fiumei kormányzóság levéltárában a kivándorlási iratokba és végigolvasott néhány levelet és jelentést a kivándorlók nyomorúságáról és kitaszítottságáról, annak igazat kell adni dr. Foxnak, aki azt írta - állapotukat látva - róluk: „Nem lehet azt mondani, hogy úgy élnek, mint az állatok, mert akkor megsérteném az állatokat.”

A kijeié menekülő forradalom mellett semmivel sem volt pusztítóbb és a nemzetre károsabb, mint a befelé menekülő forradalom: az egyke. Megyénk azok közé a dunántúli megyék közé tartozott, amelyben a század első évtizedében 14,5%-al süllyedt alá az 1000 lélek utáni születések száma az országos 9,4%-os aránnyal szemben.

Az egyke pusztító és nemzetellenes hatása mellett a tudatlanság, az analfabetizmus és a morbid vallásos torzulások (szekták) áldozataira is rá kell mutatnunk megyénk - főképp a falvak és a puszták magányába zárt, s a külvilággal s iskolával soha, vagy csak alig érintkező - népeinek a sorában. 1879-ben a miháldi csodakút vonzotta búcsúsait a megyében, 1890-ben még boszorkányper foglalkoztatta Hedrehely lakosságát, — s még a XX. század fényénél is — Szűz Mária képe imbolygóit lidércesen a nagyszakácsi csigás-kút víztükrén. A nagy- birtokos megye pedig — együtt az országgal - biztos léptekkel rohant az idegen dinasztia védelme és a saját érdekében indított első világháború karjai közé, hogy a kivándorlás okozta nagy vérveszteséget újabb katasztrofális vérveszteséggel tetézze.

A dualizmus egyre jobban mélyülő válságában nemcsak az alapvető belső osztályellentétek robbantak ki a századforduló évtizedeiben, hanem az uralkodókörök imperialista igényei következtében: a nemzeti és a nemzetközi konflik tusok is. Az évek óta elodázott döntésnek: az első világháborúnak, a trónörökös pár meggyilkolásakor érkezett el az órája. Kezdetével egy sovén mámort zúdítottak az ország népére, amelyben halált megvető bátorságra korbácsolták a korabeli sajtó és irodalom bárgyú hangján a nép egyszerű fiait, s mindent a nacionalista célok szolgálatába állítva, üres szólamokkal, fenegyerekes magatartásként nyugtázva, hetyke virtuskodásnak bagatellizálva azt, amelyben a somogyi rosseb baka megmutatta „ki a legény a világháborúhoz címzett nagy csárdában”, miközben folyt a felvágott erű nemzet vére, s a nagy pusztulásban 50 ezer somogyi katona lelte halálát. A katonai behívások által megtizedelt cselédség sorsa egyre nehezebbé vált a nagybirtokos megyében már a világháború első esztendeiben is. A cselédek száma olyannyira megfogyatkozott a mozgósítás következtében, hogy némely uradalomban már a behívottak száma az 50-60%-ot is elérte. A „bajok” orvoslására egymást érték a megyei és a járási „gazda” (értsd: birtokos) értekezletek, amelyek a hadbavonult cselédek családtagjainak kiadandó fizetésekről tárgyaltak szüntelenül, több-kevesebb sikerrel — a főszol- gabírák és a Megyei Gazdasági Egyesület asszisztenciájával a földművelésügyi kormányzat nyomására.

A „gazdák” azonban már világosan látták, hogy a legyengült fizikumú és szervezetű, sok gyermeket nevelő és eltartó cselédasszonyok még akkor sem képesek a bevonult férjek helyett a munkát „félkonvencióért” elvégezni, (a teljes járandóságot csak akkor kaphatták meg, ha a bevonulás napjától egy 12 éven felüli helyettest tudtak állítani), ha azzal fenyegették őket, hogy - nem dolgozás