Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

III. Az uradalmak kereskedelme - 2. Árendások

a jobbágygazdaságokra is. Olyan gazdasági rendszert kívánt kiépíteni, „mely gyakorlatilag életbe léptetve, jövedelmezőbb eredményével, jobbá­gyainkat az általok eddig gyakorlott gazdálkodási módnak czélszerűtlensé- géről meggyőzvén, őket a régi megszokottnak elhagyása, s ezen újabbnak gyakorlatba vételére bírnák".189 Az egylet programjában rendkívül progresz- szív gondolatokat vetett fel. Támogatta a szabad földtulajdon és az örak- váltság eszméjét, a tized és a robot mielőbbi eltörlését sürgette, rámutatott a nyomásos gazdálkodás és az ugarolási rendszer veszélyére. Ugyancsak meggyőzően érvelt a trágya használatának az előnyeire és egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés kölcsön­hatását figyelembe kell venni. Az előbbrelépést azonban csak felkészültebb emberekkel lehet végrehajtani, ezért sürgeti a vasárnapi iskolák bevezeté­sét, valamint a szakkönyvek elterjesztését a nép körében is. Tulajdonképpen ebben a korszakban jött létre Magyarországon a köz­gazdaságtudomány, amelynek olyan ismert képviselői voltak, mint Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely, Fényes Elek stb.190 A megyében e tekintetben Nagyváthy János és Berzsenyi Dániel munkássága érdemel említést. Ez idő tájt a somogyi arisztokrácia prominens képviselői közül többen már ezerkö­tetes könyvtárakkal rendelkeztek, de a középbintakosbk is többszáz könyvet vásároltak. A kastélyok és a kúriák házikönyvtáraiban a francia, a német és a latin szerzők művei mellett a korabeli magyar írók, költők és szakírók alko­tásai is megtalálhatóak voltak. így többek között Széchenyi Istvántól a „Hi­tel”, Balázsházy János: „Háztartás és mezei gazdaság tudománya", vala­mint „A juhtenyésztésről” írt munkája, de az uradalmaikban Csondor János: ,,Gazdaságbéli számadó és számvevő tiszt utasítások” című kötetét is ismer­ték és haszonnal forgatták.191 2. Árendások Jóllehet az uradalmak jövedelmezőségét nagymértékben növelte volna, ha — a közvetítő kereskedelem kiiktatásával - az értékesítést alkalmazottai­val végezteti, ennek azonban hiányoztak mind a tárgyi, mind pedig a sze­mélyi feltételei. Az uradalmak áthidaló megoldásként az árendába adást vá­lasztották. A tulajdonukban levő kocsmákat, vendéglőket, csárdákat, mészár­székeiket, boltokat, sorházakat és a malmokat, többnyire vállalkozó szellemű zsidó bérlőknek adták bérbe. Az uradalmak bérleti szerződéseket azonban nemcsak személyekkel, ha­nem a falvak közbirtokosainak a közösségével is kötöttek. Rendszerint földe­ket, szőlőket, legelőket béreltek, de az erdőhasználatra kötött bérleti szer­ződések sem voltak ritkák, így biztosították állataik részére a makkoltatást, illetőleg a hamuzsír égetésének a jogát. A szerződésekben követelményként szerepelt a bérleményeik szakszerű kezelése és gondozása, ellenkező eset­ben az uradalom a szerződést megszüntethette. Többnyire azokat a kisbir- tokokat adták ki árendába, amelyek — a tulajdonosok halálával — a gyá­mok felügyelete alá kerültek, mivel a kiskorú örökösök a birtokok vezetésére még képtelenek voltak. Igaz, hogy a birtokokból származó jövedelem ezáltal csökkent, de az örökösöknek ez legalább egyfajta anyagi biztonságot nyúj­tott.19^ (4. sz. melléklet.) 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom