Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 3. Heti- és búcsúvásárok
A marcali járásban levő hetivásárok lényegében liberálisabbak voltak, a főszolgabíró jelentéséből kitűnik, hogy ,, ki ki teljes szabadsággal anélkül, hogy valakitől gátoltatnék, kézi műveit árulhatja, adhat és vehet".1*3 A kaposi járásban Kaposvár mezővárosán kívül hetivásárokat nem tartottak. A kontárok és más vidékekről érkező mesterek itt sem zavarták meg a céhbeliek érdekeit, csupán gelencsérek jöttek áruikat értékesíteni. A kaposvári céhek egyébként eléggé nyitottak voltak és az idegenből ideszármazot- íakat is befogadták. A babócsai járásban sem voltak konfliktusok a céhtagok és a kontárok között, akik a céhekbe nem akartak beállni, azok is szabadon folytathatták mesterségeiket. Ezzel kapcsolatosan a megye progresszív álláspontot képviselt, 1840-ben a Helytartótanácsnak az alábbiakat jelentette, „miután a kézművek s portékák vásári szabad áruitatásának bárminő megszorítása a szabad kereskedésnek elveivel, s ennél fogva nemcsak nézetünk, de törvényünkkel is ellenkeznek, ezen tekintetnél fogva kebelünkben levő vásárokon portékáját s kézműveit árulni, minden megszorítás nélkül mindenkinek szabad jogában áll”.w' A hetivásárok funkciója láthatóan lényegesen más volt, mint az országos vásároké. A mezővárosnak és közvetlen környezetének az élelmiszert és a legfontosabb közszükségleti cikkeket biztosította, a limitációban feltüntetett áraknak megfelelően, azoktól eltérni nem lehetett. A XIX. század elején a megyében a búcsúvásárok is elterjedtek, természetesen egészen más funkciót láttak el, főképpen ünnepi jellegűek voltak, rendszerint azokhoz is kötődtek. Minden falunak kijelölték a búcsú napját, amely hagyományszerűen öröklődött nemzedékeken (keresztül. Ezek a búcsúk egyúttal alkalmat adtak a rokonlátogatásra, és a mulatságokra is. Spontán módon jöttek létre, nyilvánvalóan a helyi lakosság kezdeményezésére, majd megyeszerte visszavonhatatlanul elterjedtek. A földesurak és a hatóságok kezdetben hallgatólagosan tudomásul vették, később felismerték, hogy a búcsúvásárok az országos vásárok érdekeit sértik. Ezért ott, ahol a földesúr kifogást emelt, utasították, hogy azt „futólevél által eltiltsák ... és vigyázzanak, hogy ezen tilalmat senki által hágni ne merészelje”.1® 1806-ban Csisztáv István iregi tiszttartó gróf Viczay Mihály nevében kérte a megyét, hogy a törökkoppányi búcsúvásárok, „amelyek az iregi privilegizált vásároknak nagy kárával tartatnak . . . elrontassanak”.1® A tilalmazásoik ellenére ezeket a vásárokat nem lehetett megszüntetni. A falvak lakói a hosszú téli hónapok egyhangúsága után igényelték ezeket az unaloműző mulatságokkal tarkított népünnepélyeket. De a nyári és őszi nehéz fizikai munkát is ünneppel akarták teljesebbé tenni. Ezeknek a vásároknak a kulturális és a közösségteremtő funkcióját is kitapinthatjuk. Az ünneplőbe öltözött falu ezt a napot magáénak vallotta, megszólaltak a hangszerek a mulatságokon, a gyermekek és az öregek egyaránt megtalálták a szórakozás lehetőségeit. A távolabbi vidékekről érkező rokonok, ismerősök információkat cseréltek a helybeliekkel, a helyi eseményeken túl országos kitekintést is kaptak egymástól. Formálták egymás világnézetét és nyilván - a reformkorban egyre inkább - a sorsukat érintő társadalmi kérdésekben is véleményt cseréltek. Ezek a találkozások jelentősek voltaik még azért is, mivel köztudott, hogy a megye déli részén németek, sokácok és horvát nem74
