Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

XI. Követi utasítások az ipar iés a kereskedelem fejlesztése érdekében

merev, konzervatív magatartását és egyben kérték, hogy amennyiben a céhek változatlanul maradnak, azoik mellett a szabad kézművesipart is támogais- sák/'61 Az ipar elmaradottsága ugyancsak foglalkoztatta a megye vezetőit. 1846-ban a kézművesek száma 3024 fő volt, ez lazanban a megye lakosságának csak töredékét alkotta.'62 Somogy nemcsak a céhek, de a manufaktúráik tekintetében is az elmaradottabb megyékhez tartozott. Magda Pál 1819-ben Magyarország leírása c. művében egy posztógyárról tesz említést, amely rövid ideig Mesztegnyőn működött/'63 Az 1810-es és az 1820-as években a Helytartótanácsnak küldött jelentésekből egyértelműen kitűnik, hogy Somogybán a lukafai és a szentlukai üveghutákon kívül egyéb manufaktúrák nem működtek/64 Az 1830-as években a cukorrépa-termesztés térhódításával cukormanufaktúrákat Somogybán is létesítettek, Szigetvárait Czindery László, Kastéiyosdombón pedig Nedeczky György és Linberger Gyula, azonban néhány éves üzemelés után ezek a gyáraik megszűntek. Technikailag még nem voltaik elég fejlettek, így a cukor magas előállítási költsége a tulajdonosokat és a répatermesztőket egyaránt érintette. A minőségileg jobb és olcsóbban előállított ausztriai és csehországi cukorral szemben a magyar cukor így nem volt versenyképes.46" Kálmáncsán a szeszgyár és a pálinkafőző 1840-ben 2000 akót termelt. Sellyén szeszgyár és sörház is működött. Hetesen pedig 1846-ban alapítottak egy szivarmanufaktúrát, amelyben évenként 60 q dohányt dolgoztak fel, havonta 5-6000 db szivart készítettek.466 Ezek azonban országos mércével mérve nem voltak jelentőseik. Somogy az ipar tekintetében országosan is a perifériára került. Magyarországon gyárat és manufaktúrát a Helytartótanács privilégiuma nélkül nem lehetett alapítani, ez pedig sértette a szabad vállalkozás jogát és a személyes szabadságot is. Joggal kifogásolták azt a szemléletet is, amely a belső kereskedelmet nem tekinti egyenrangúnak a külkereskedelemmel. Elismerik a tőkebeáramlás indukáló hatását, de annak kizárólagosságát joggal vonják kétségbe.

Véleményük szerint ,,a belső kereskedés véghetetlenül nagyobb érdemű a külsőnél és minthogy a nemzet gazdaságát csak a tőkevagyoonak, a pro- duktiónak gyarapodásába lehet feltalálni”,467 éppen ezért kérik annak fokozottabb támogatását és a védelmét. Jogában álljon mindenkinek — a külföldieknek is — akár boltban, akár a sátorban minden engedély nélkül árusítani, csupán a mérget és a puskaport ellenőrizzék. Ugyancsak figyelemreméltó az a javaslat, amit a házaló kereskedelemmel kapcsolatosan tettek. Felismerve, hogy egyes vidékeken városok hiányában az élelmiszerellátást meg sem oldhatnák nélkülük. A törvény olyan jellegű módosítását kérték, hogy a házaló kereskedő — megfelelő útlevél birtokában - akár háton, lovon vagy kocsin árusít, mindenütt szabad mozgással rendelkezzék, még a véghelyeken is, ahová eddig nem engedték be őket, katonai okokra hivatkozva. A megye tiltakozott a földbirtokosok körében elterjedt nézet ellen is, hogy a gyakori vásárok a köznépet a restségre nevelik. Egyébként ez volt az országos küldöttségnek is az álláspontja. Mindenekelőtt azzal érvelt, hogy a vásárok - főképpen a hetivásárok — a lakosság élelmiszer-ellátását megkönnyítik. A továbbiakban szükségesnek tartja, hogy e vásárokon portékákat és egyéb termesztményeket is szabadon lehessen árulni. Olyan elavult hagyományokat pedig, amely a földesurak elsőbbségét biztosítja a vásárlások

189