Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
VI. Növénytermesztés és a piaci lehetőségek
Ecsenyben a jobbágyok adóikat és a szükséges élelmiszereiket a zsidó árendásoktól kölcsönzött pénzből törlesztették. Ök voltak a dohány felvásárlói is, ezért a szdkásosnál alacsonyabb árat fizettek, mivel a termelők kiszolgáltatott helyzetben voltak. A német parasztok herceg Eszterházy Lapa pusztáján pénzért béreltek földeket és ott a dohányt kifejezetten kereskedelmi szándékkal termesztették. Németújfaluban az elmúlt három év átlagtermése 556 q 76 font, az átlagára pedig 14 Ft ve volt. Teklefaluban két év átlagtermése 166 q 80 fontot tett ki. Drávatamásiban azonban csak három fő termesztett dohányt 33 q-t, amelyet szintén 14 Ft vc-ért adtak el. A környéken még Drávaszentmártonbaa és a Bogyónczai pusztán 100—120 q dohányt értékesítettek, a földeket itt is bérelték. Sári-pusztán három év óta négy német család ugyancsak eladásra termesztette a dohányt. Az uradalmakban Mikén évenként 140 holdon 1120 q kitűnő minőségű dohányt termesztettek, mázsánként 15 Ft vc-t kaptak érte. A csokonyai uradalom 2135 q dohányt adott el és 17 Ft ve átlagárat kapott. A tarnóczai uradalomban Tarnóczán 107 q-t, Darányban 130 q-t, Lá- bodon pedig 121 q-t, 15 Ft átlagárért értékesítették. A babócsai járásban 3613 q dohányt vittek a vásárokba, illetőleg adtak el a felvásárlóknak. A három német lakta faluban, Szulokbao, Németladon és Tapazdon 10 800 q dohányt értékesítettek, mázsánként 6 Ft ezüst pénzt kaptak. Az igali járásban Bábonyban 40 q 25 fontot, Szorosadon 41 q 49 fontot termesztettek. Az előbbi helységben a 15 termelő e célra a kertjét, az utóbbiban pedig 42 termelő az ugart használta, 10—11 Ft átlagárat kaptáik. Hárságyon a dohány termesztésére jobbára a szomszédos települések határaiban a bér- és az irtásföldeket használták. A 45 termelő többsége német paraszt volt, 1839 és 1845 között 1661 q dohányt átlagban 10 Ft vc- ért értékesítették. A csurgói uradalomhoz tartozó Perdócz pusztán — két év óta — négy német és egy zsidó család foglalkozott dohánytermesztéssel. 1843-ban 120 q-t, 1844-ben pedig 140 q-t adtak el, 14 illetve 15 Ft-ot kaptak mázsánként. 1846-ban a Kamara Pesten több raktár építését tervezte, de a dohány kivitelében és értékesítésében az államnak nagyobb szerepet szánt. A megye ez ellen tiltakozott arra hivatkozva, hogy ,,a Ikormánnyali kereskedési versengés a magányosokra kártékonyán hat”.301 összességében kijelenthetjük, hogy a dohány nem illeszkedett bele a hagyományos nyomásos gazdálkodás rendszerébe, így azt többnyire bérelt földekben, vagy pedig irtásföldeken termesztették. Ez esetben azonban fennállott az a veszély, hogy a földesúr a földet néhány év múlva visszaveszi és az al lód iá li s területeihez csatolja.“’2 Kétségkívül a Somogy megyei dohány- termesztés központja Szülök volt, az országosan is ismert barna szivarborító levelek rendkívül keresettek voltak. A szakértelmet kívánó dohány művelését a jobbágyoknak csak egy szűk csoportja vállalta magára, Somogybán és Dél- Dunántúlon is főképpen a német telepesek termesztették. Somogy megyében — a vizsgált korszakban — a növénytermesztés a piaci igényekhez igazodott. Éppen ezért bizonyos hagyományos termények háttérbe szorultak és helyettük inkább azt termesztették, amely rentábilisabbnak mutatkozott. A növénytermesztés szerkezeti átalakítását a belső és a külső piac együttesen határozta meg, jóllehet az utóbbi hatása érezhetően jelentősebb volt. 157
