Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
VI. Növénytermesztés és a piaci lehetőségek
mind zamatjára, mind nagyságára nézve a legnagyobb szorgalommal ápolt piros pogácsaalmát is felülhaladja".316 A gesztenye és a szilvafaerdők a megye északi, illetve déli részét tarkították, de cseresznyéből, (körtéből, dióból, naspolyáiból, berkenyéből, barackból, sárga- és görögdinnyéből is ki tudták elégíteni a lakosság növekvő igényeit. A cserekereskedelem nemcsak a megyebéli falvak között volt általános, hanem a szomszédos megyék településeivel is. A somogyiak felesleges gabonájuk egy részét a Zala megyeiekkel borra cserélték, más részét pedig Veszprém megyében cserélték el a szükséges termékekre. A jobbágygazdaságok ekkor még - a XVIII. század első felében — „egyik terményt sem tudnák pénzre cserélni, mivel a városok és a kereskedőhelyeik távol esnek”.31' Hiába vették körül a somogyi falvakat az alma-, a körte- és a szilvafaerdők, bőséges termést adtaik a diófák és a szelídgesztenyefá'k is, a lakosságnak az hasznot alig hozott, vagy elfogyasztották, vagy pedig megrohadt. Nagyváthy János ismertetéséből azonban azt is tudjuk, hogy bőséges gyümölcstermés esetén annak egy részét meg szárították, illetőleg pálinkát égettek belőle. Azokon a vidékeken, ahol gyümölcsöt nem termesztettek, aszalt gyümölcsért lent és kendert lehetett cserélni.318 A pénz hiánya rendkívül érződött, a fő termény a gabona, olcsó volt, olyannyira, hogy „egy köböcskéért alig lelhet 6 garast kapni”.319 Az uradalmak és a tehetősebb jcbbágygazdák terményeiket az ország északi vármegyéibe is elszállították, a lakosság többsége azonban vagy a helyszínen adogatta el olcsón a terményeit, vagy pedig a Balatonon átszállítva Zala megyében értékesítette. A megyebéli állapotokat az 1812. évi november 4-i nagygyűlésen az alábbiak szerint jellemezték: „minden kereskedésnek nemei megszűnvén úgy, hogy már a vásárlás helyett a cserélés majd csak nem tökéletesen szokásba bévetetett, ha valamely fölösleg való productuma is vagyon a szegény adózónak, melyből eddig az adó fizetését pótolta, mármost senki semmit nem vévén, vagy ha veszi is oly olcsó áron vészen, hogy a termesztmény mellett mégcsak a munka ára becsének valamely része sem pótoltatik ki”.™ A fő bevételi forrásuk azonban minden (kétséget kizáróan a szarvas- marha- és a sertéstenyésztésből származott, a növénytermesztésből nem igen tudták volna megszerezni a szükséges pénzt. Mivel a sertéstenyésztéshez nélkülözhetetlen cser- és tölgyerdőiket sdk helyütt már kiirtották, ezekben a helységeikben a sertést rendszerint gabonával hizlalták. Ez azonban időnként olyan veszéllyel járt, hogy a szegényebb lakosságnak a kenyérszükséglete sem maradt meg. A rossz termésű években az országban éhségzónák jöttek létre, Somogy megye lakossága is megszenvedte a természeti csapásokat, a szárazságot, az árvizet és a gyakori jég- és fagykárt. Ilyen esetekben a gabonát, a kukoricát, a burgonyát a lakosság részére csak áldozatok árán tudták biztosítani, mivel a vármegye pénztárában a szükséges pénzösszeg sohasem állt rendelkezésre, ezért a kölcsönt a kincstártól kérelmezték. így volt ez 1815-ben is, amikor a sok őszi eső következtében a fő tápláléknak számító kukorica megyeszerte csak minimális termést adott.321 145
