Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
IV. A zsidók kereskedelmi tevékenysége
írásokból pedig nyomon tudjuk követni azt az utat, amelyet a kései feudalizmus '(korszákétól a korai kapitalizmusig végig jártaik. Az 1781. évi összeírásból kitűnik, hogy sokan kölcsönpénzből tudták csak fenntartani kezdetleges kereskedelmi vállalkozásaikat, jónéhányan pedig olyan pénzszűkében voltak, hogy nem tudtak adót fizetni. Kölcsönt többnyire a szomszédos megyék jobbmódú és gazdagabb zsidó kereskedőitől kaptak, akiknek áruit közvetítőként továbbították. A megyei zsidóság többnyire bőrrel, dohánnyal, üveggel, mézzel, borral, gubaccsal és gyapjúval kereskedett, kisebb részük kontár iparosként dolgozott, vagy pedig a kocsmákban az uraság borát árulták. Szociális helyzetükre jellemző, hogy a szegények kategóriájába soroltak 52 háztartást, nyomorúságos körülmények között élt 38 fő, koldulással tengette életéit 10 fő és a szegénység miatti szégyenében elbújdosott 3 fő.2® A vállalkozónak a kereskedelem nemcsak az érvényesülés és a meggazdagodás lehetőségét biztosította, hanem a bukás, a csőd és a tönkre- menés veszélyével is szembe kellett néznie. Az összeírás szerint a dohány- és a borkereskedelem is a kockázatos vállalkozások közé tartozott, többen koldusbotra jutottak. A tőkével nem rendelkezők a hitelezőiktől megszerezhették a szükséges pénzösszeget, azonban állandó egzisztenciális félelemben éltek, az adósság Darn cici és kardjaként függött a fejük felett. Egy-egy sikertelen vállalkozás után nem tudták folyamatosan visszafizetni a sokszor magas uzsorakamatot sem. De a rablók és betyárok áldozatai is többnyire közülük kerültek ki. Nem egyedi eset Grass Jakabé, akinek 1772-ben Horvátországban 800 Ft értékű áruja a tűz martaléka lett, 1778-ban elloptak tőle 400 Ft-ot, a hitelbe adott 1000 Ft-ját pedig nem kapta vissza.-® A csődbe jutott zsidó kereskedők közül jó néhányon reménytelen helyzetükben nem láttak más kivezető utat, mint a szökést. A körözött személyek más megyékben, esetleg más név alatt kívántak egzisztenciát teremteni. Ugyancsak nem tekinthetjük egyedi esetnek Somogy vármegye zsidó közösségének egyik 1772. évben tett panaszát, amely a zsidó lakosság kiszolgáltatottságát tükrözi. Mérey Ignác gigái földbirtokos — megelőzően — árenda szerint házába befogadott egy zsidót, aki Rohoncról családját is leköltöztette. A családfő adósságba keveredve megszökött és ismeretlen helyre távozott. A földesúr az adósságot brutális módon hajtotta be, ,,a zsidó asszonyt mindennemű csekély jószágibul kifosztotta . . . magát az ártatlan gyermekeit kegyetlenképpen kezekre és lábakra megkötöztetvén és szörnyűképpen mindannyit megveretvén, áristom alá záratta . . ."-o0 Majd csők akkor engedte szabadon őket, amikor mások kezességet vállaltak értük. Később ismételten megverette a megkínzottalkat. A vármegye ugyan utasította a szolgabírót az ügy kivizsgálására, a jóvátétel megfizetésére, de a tényen ez aligha változtathatott, nevezetesen azon, hogy a személyes önkényeskedések mindennaposak lehettek. Hasonló túlkapásokat a jobbágyokkal szemben is elkövettek, a fenti példával csupán illusztrálni kívántuk, hogy a zsidók kiszolgáltatottsága milyen mérvű volt. A megyei zsidó közösség ugyanakkor bizonyos autonómiával is rendelkezett, maguk közül választhattak bírót és esküdteket, akik igazságszolgáltatási feladatokat is elláttak, de a taxa tolerantia beszedéséért is ők vol121
