Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
III. Az uradalmak kereskedelme - 3. Szolgáltató kereskedelem, csárdák, vendégfogadók
Az ablakokat kívülről vasráccsal fedték be, nyilvánvalóan a biztonság érdekében.20/1 A csárdák egy része a fenti követelményeknek nem felelt meg, ezért a tűzvész és a rablás gyakori volt. A felmérés szerint a megye 92 helységében 123 csárda működött, amely kétségkívül hozzájárult a belső tőke- felhalmozáshoz, megélhetést biztosított a bérlőknek, a szolgáltató személyzetnek és az uradalmak forgótőkéjét is növelte. A 6. sz. mellékletből kitűnik, hogy a csárdák - eltekintve néhány kivételtől - a földbirtokosok tulajdonában voltak. Egy-egy földbirtokos több ezer holdas uradalmában — amely többnyire jónéhány települést érintett — több csárdával is rendelkezett. Ha a csárdák földrajzi területi elhelyezkedését vizsgáljuk, az esetben szembetűnő, hogy 30,08%-a - mintegy 37 — a megye déli részén, Babócsa térségétől délre épült, az úgynevezett disznóhajtó út mentén, amely Szlavóniába vezetett. A Berzence és Iharosberény útvonaltól délnyugatra 24 csárda működött, amely e táj 19,51%-os részesedését mutatja. Ez az arány a Balaton mentén húzódó felső postaút mentén valamelyest alacsonyabb volt, mindössze 14,63°/o. Az összeírás szerint itt 18 csárdát mutattak ki. Meglepően magas volt a csárdák száma - 16- a Kapos völgyében. Noha a megye egyéb térségeiben a csárdák száma kétségkívül alacsonyabb volt, alapjában véve mégis kijelenthetjük, hogy azok a megye belső területeit is behálózták. Az összeírás adataiból, főképpen az épületek állagaiból joggal következtethetünk arra, hogy többségük már „emberemlékezet" óta működött. A XVIII. század első felében az árutermelésnek és a kereskedelemnek nem voltak még meg a feltételei. 1712-ben a megye lakossága 3614 háztartásban, 186 faluban élt, a települések 4—30 házból állottak. De az uradalmak is lehangoló állapotot tükröztek, hiányzott az igaerő és a munkáskéz. Toborzók járták az ország sűrűbben lakott részeit, és Dél-Dunántúlra a németeket ekkor telepítették.205 Közismert, hogy a század második felétől az uradalmak fokozatosan bekapcsolódtak az árutermelésbe, terményeiket és állataikat - közvetítéssel - a nyugat-európai piacokon is értékesíthették. Ezt a kereskedelmi tevékenységet - közlekedést, szállítást — a csárdák hálózata nélkül képtelenek lettek volna megoldani. A paraszti árutermelés fáziskéséssel jelentkezett, nem véletlen az, hogy a megye mezővárosai főképpen a XIX. század első évtizedeitől kérték a vásári privilégiumokat, amikor a piacra való termelés náluk is általánossá vált. A helytörténeti irodalomban található korábbi feltevések, miszerint a megye belső területei szinte hermetikusan el voltak zárva a külvilágtól és az uradalmak kereskedelmi tevékenysége szinte minimális volt, nem fedik a valóságot.206 E kérdés árnyaltabb vizsgálatot igényel. Valóban igaz, hogy a megye belső térségeiben levő uradalmak kereskedelmi tevékenysége több energiát igényelt és talán lassabban is működött, de negligálni nem lehet őket. Ezekben a térségekben valójában a paraszti árutermelés kibontakozása előtt voltak nagyobb akadályok, amelyre végül is a növekvő vásárok száma és természetesen a felvásárlókereskedelem is pozitívan hatott. A korábbiakban már említettük a csárdák szerepét a tőkefelhalmozódásban. Bérlőik többnyire zsidók voltak, akik a földesuraknak magasabb 111
