Hegytörvények és szőlőtelepítő levelek Somogy vármegyéből 1732-1847 - Fontes Comitatus Simighiensis 2. Szőlőhegyek Történetének Forrásai 5. (Budapest, 2011)

Források

ezek9 magok lakásokat, a többi lakosok közé, a’ szőlő hegyen kívül vegyék, úgy a’ szőlős gazdák, magok marhájokat sem szántáskor, sem más munkának idején magok szőlejek allában, vagy főldgyőkőn ne legeltessék, mint a’ tizenegyedik articulus ez eránt is értetődik. Tizenharmadik Articulus. A minémő pőrők el végzése hegy mesterekre vagyon bízva ezen hegybéli articulusok szerént el-vegezhessék ugyan mind az általminek előtte az executiot tegyenek ebbéli pőr folyását, annak helyben hagyása, vagy félre vetése véget az uraság ele­iben terjeszteni kőteleztetnek, úgy, hogy midőn kár tétel meg téréttése felül pőr tárnod az uraság sententiája után az executio véghez vitessék ugyan, de a meg terheltetet félnek szabad lesz az után a’ vármegyei törvény székreis appellálni. Tizen-negyedik Articulus Valamelly gazda a’ maga szőllejét a’ közönséges engedelem nélkül meg szedi kárt okozván a többi gazdáknak büntetése a helység részerűi nemes embernek egy forént parasztnak tizenkét pálcza. Az ollyan szőllőket pedig mellyeknek szabad esztendeje ki nem telük, az uraság vagy tisztye engedelmébűl10 11 meg lehet szed­ni, de hir nélkül azt sem az uraság11 meg ismértetésséért főlleb tett büntetés alatt. Tizen ötödik Articulus A hegy mesterek, és eskűttek úgy az szőlős gazdák egy igaz akóval éllyenek, két forént büntetés alat, és semmi némű szőlős gazda sátoros ünnepeken, ujj hold, és más vasárnapokon, terhes szekérrel a’ hegyre ne járjon, egy forént büntetés alat, úgy nem kűlőmben, vala medig a szűretőlésnek vége nem szakad a’ vadászat köpök agyon lövése alatt tilalmaztatik. 9 A szó a harmadik kéz írásával készült, sor feletti betoldás. A kihúzás az irat sérülése miatt olvas­hatatlan. 10 A szó a harmadik kéz írásával készült, sor feletti betoldás. A kihúzás az irat sérülése miatt olvas­hatatlan. 11 A szó a harmadik kéz írásával készült, sor feletti betoldás. A kihúzás az irat sérülése miatt olvas­hatatlan. 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom