Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
Társaság főtitkárának és az iskola igazgatójának a buzdítására - a Vajthó László által szerkesztett Magyar Irodalmi Ritkaságok 23. számaként - Berzsenyi: A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul c. munkáját 1932-ben, elindítva sikere által a költő műveinek „újrafelfedezését” a hazában. Ekkor jelentette meg az Akadémia a Társaság támogatásával Merényi első munkáját is: Berzsenyi Dániel költő művei (Bp. 1936.) címmel, majd két évvel később Berzsenyi Dániel ismeretlen és kiadatlan leveleit (Bp. 1938.) az Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságának a kiadásában, valamint Berzsenyi Dániel verseinek ősszövegeit (Bp. 1938.). E munkálkodás egyik legnagyobb jelentőségét az képezhette, hogy Merényi Oszkár volt az utolsó irodalomtörténész, aki a Berzsenyi családnak a niklai levéltári hagyatékát még láthatta és felhasználhatta publikáció céljaira. Azóta ennek az értékes családi levéltárnak nyoma veszett a magyar művelődéstörténetnek igen nagy kárára. S végezetül a Társaság - negyedik reneszánszaként - a felszabadulás után állt ország-világ elé az örökség eszmei hordozójaként, hogy végül is a költő születésének 172. évfordulójára helyreállítsa a niklai rogyadozó lakóházat, s „kikaparja” a feldúlt kripta romhalmaza közül az „elszórt csontokat”, és az akkor még élő unokájának: Berzsenyi Máriának kegydíjat adasson a megyével, és gondjára bízza a lassan múzeummá átalakuló lakóházat. A niklai temetőben az obeliszk alatt mindössze csak 85 évig pihenhettek békében Berzsenyi csontjai a sirban. 1944 telén és 1945 tavaszán hadszíntérré változott Somogy jelentős része, 93 somogyi falu és 6l puszta került a hadak útjára, közöttük nagy károkat szenvedett Nikla község is. Nemcsak a falu lakóinak kellett elhagyniok a kiürített községet, hanem még a költő szentelt sírján is végigtapostak a háború szörnyei. A költő „nemzetségi sírboltjában” a koporsóban nyugvó tetemek is szétszóródtak. „A kripta fölnyílt vermében - idézzük Takáts emlékbeszédéből - Berzsenyi látnoki sorai váltak valósággá”... most is elszórt csontjaimat, kezeid takarják.” De a lakóház is omladozni kezdett. A hajdani méhes már rég az enyészetté vált, a kert híres emlékfái közül is némelyik már száradni kezdett. A felszabadulás után - 1946 őszén - alakult újjá a Társaság demokratikus szellemben, Takáts Gyula elnökletével. Először Vörös Béla megyei közmunkaügyi igazgató végezte a főtitkári teendőket, majd a következő év második felétől a szülőmegyéjébe hazatérő levéltárost - e sorok íróját - választották meg a főtitkári tisztség viselésére. A Társaság társadalmi gyűjtés útján nem tudta összehozni az újjáépítéshez szükséges összeget. A Társaság vezetői nagy szerencséjükre megértésre találtak Darvas József író, építés- és közmunkaügyi miniszternél, aki két részletben 12 000,- Ft-ot utalt ki a legszükségesebb tatarozások elvégeztetésére mind a mauzóleumban, mind pedig a lakóházban. A újjáépítést a Társaság felkérésére a helyszínen ellenőrizte az 1948. jan. 24-én Niklán alakult Berzsenyi Bizottság is, amelynek Violányi Sándor körjegyző volt az elnöke, Lajpczig István pedig a titkára. Jóval nehezebb feladat volt az „elszórt csontok” exhumálása. E rendkívül nagy jelentőségű munkára a Társaság dr. Entz Béla professzort, a pécsi egyetem kiváló antropológusát kérte fel. Az agnoszkálás előtt a professzor elkérte a Berzsenyi család halálozási listáját, amelyen nemcsak a halálozások időpontjai, hanem a családtagok magassága és egyéb ismeretőjelei is fel voltak tüntetve. A vizsgálatoknál nagyon fontos adatokat mondott a költő akkor még élő unokája és Nikla egyik öreg embere: a 65 éves Horváth bácsi. Mindketten egybehangzóan állították, hogy a 900-as évek elején Berzsenyi Dániel csontjai egy kb. 1 m hosszú 173
