Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
szolgáltatni? Ne felejtsétek el kedves fiatal barátaim, tragikus halála utáni pesti requiemén közel 80 ezer ember vett részt. Nagycenken a tiltás ellenére is 6 ezer ember. Hadd állítsam e szép napon párhuzamba 1835. május 26-át 1987. március 14-ével. Akkor a város díszpolgára lett a legnagyobb magyar, ma egy iskola védjegye és címere. Amikor megköszönte Kaposvárnak a megtisztelő díszpolgári címet, a következő mondattal zárta levelét: „Mi csekély erő s tehetség van bennem, csak polgártársaink javára, s honunk előmenetelére lesz áldozva. Velem pedig, mint rokonkeblű bajtársukkal, legközelebbi szomszédukkal méltóztassanak parancsolni mindenütt és mindenkor, ki legvalódibb tisztelettel maradok a nemes tanács és választott község leghűbb szolgája”. Talán szabadon e gondolatkört azzal a párhuzammal fejezhetném be, hogy vele, mint rokonkeblű eszmetársukkal rendelkezzék a Kaposvári Kereskedelmi Iskolának ifjúsága. S ez az iskola, amely évtizedeken keresztül nőtt egy magasabb szintű képzési intézménnyé hajdani nagynevű tanárai és igazgatói, akik között Rippl-Rónai József, Ráday Gyula, Török Károly, Bárdos Kálmán és a ma tanárai állnak, utolsó két évtizede alatt 900 fő tett benne érettségi vizsgát és 6100 tanuló pedig szakmunkásvizsgát; ez a 7000 kereskedelmi szakember mutatja, hogy az iskola látja célját és hivatását, még az I. világháború előtt fogalmazva meg célját, az iskola neveljen szélesebb látókörű, gazdaságilag magasabb műveltséggel bíró, szorgalmas és becsületes kereskedő osztályt. Ezt maga Széchenyi István sem tudta volna precízebben megfogalmazni. Ezért mondhatja szerencsésnek magát ez az iskola, hogy rátalált névadójának eszmei örökségére, életműve kimeríthetetlen tanulságaira. Rátalált Széchenyi eszméjére és gondolataira, mint modern reformpolitikánk legidőszerűbb programjára. A Kaposvári Kereskedelmi Szakközépiskolának, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolának, tanári karának és ifjúságának aligha lehetett volna a név szimbolikus és kisugárzó erejénél fogva sem szerencsésebb névválasztása, mint Széchenyi István neve. Mai korszakunk történelmi előképe: hazánk reformkora. Az ami ezekben az évtizedekben teremtődött meg a vidéki Magyarország, a vidéki mezővárosok porában, a kúriákban, a paplakokban és a tanító lakokban, az a kultúra és az a művelődés nem volt soha provinciális. Ma sem tekinthetjük annak. Hazánk és új történelmi korszakunkban ma élő reformkori ifjúságunk ne maradjon soha egy percre sem eszme és ideál nélkül. Ne maradjon Széchenyi eszmevilága nélkül. Kívánom, hogy ennek az alma máternek a tanulóifjúsága se maradjon soha március nélkül! Legyen ennek az ifjúságnak hite, legyen hazája, legyen nemzeti tudata! Mert akkor lesz jövendője is! Tisztelt Igazgatóság és Tanári Kar! Kedves Diákság! Viseljétek büszkén iskolátok homlokán és szívetekben a „legnagyobb magyar”: Széchenyi István nevét! Hadd biztassam az alma matert - a megyével és a várossal együtt - születése közeledő 200. fordulójára, szobrának a felállítására, reformeszméinek mai hasznosítására. Tanuljuk meg tőle gazdaságunk - benne kereskedelmünk - jobbrafordítására való törekvéseit, a cselekvő szülőföld- és hazaszeretetét, közéleti felelősségét, s nemzetünk megbecsülését.” Forrás: Kanyar József ünnepi avatóbeszéde. Somogy 5/1987. sz. B) Kaposvár városa 1990. június 15-én Széchenyi István díszpolgárságának 155. fordulóján leplezte le Borbás Tibor ülőszobrát a róla elnevezett téren. Az avatóbeszédet ezúttal is Kanyar József mondta: 168
