Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
Budapesten nagyon megfogyott az élelmiszer, főleg a liszt. Vass Zoltán, akkori kormány- biztos nagyon okosan megengedte a szabad utcai árusítást. így minden előkerült, s az utcán kukoricalisztből készült prószát bőven lehetett kapni. Penzióbeli táblabíró társammal el-elmentünk bevásárolni. Mind nehezebbé vált azonban a megélhetés, hisz képeladásról szó sem lehetett, s nagy csalódásunk volt, mikor kisült, hogy feleségem ékszerei, melyeket egy rég ismert családnál helyeztünk el megőrzés végett, nem kerültek elő, mert nyilván magukkal vitték, amikor elmenekültek Budapestről nyugatra. Ez még inkább arra serkentett, hogy mielőbb hazatérjek Somogytúrra. Feleségem állapota még gyengébb lévén, mint az enyém, őt fiam elhelyezte egy penzióban Pesten, én meg nekivágtam a hosszúra nyúlt körülményes utazásnak hazafelé. Két nap és 3 éjjel utaztunk, míg Kaposvárra megérkeztünk, Baján keresztül. Élelmiszerem is már kifogyott és ismerősök adtak ennivalót útközben. Emlékezetes marad nekem ez az utazás a marhavagonban. Szerencsére magammal vittem festőszékemet, amelyen nappal ültem, de éjjel a kemény padlón még kabátomon fekve is bizony kemény fekhely volt 75 éves koromban, álmatlanul kínlódnom. Kaposvárra érkezve Ferenczy doktorékhoz mentem, aki szívesen látott, amíg előkészítettem továbbutazásomat Somogytúrra. Itt már javában folyt a földosztás, de részemre fenntartottak 300 holdat, ami biztosíthatta volna művészi munkálkodásom folytatását, tekintve, hogy több mint ezer munkámat elrabolták, hát mindent elölről kellett kezdeni. Később ezt a területet 100 holdra csökkentették, de ezt ténylegesen meg is hagyták. Azonban ezt is felajánlottam az államnak és csak lakóházamat, műtermemet a kerttel tartottam meg, gondolva, hogy majd csak megélek művészeti munkásságom révén.” Forrás: Kunffy Lajos: „Visszaemlékezéseim”. Somogyi Almanach 31-33. sz. Szerk.: Kanyar József, Kaposvár, 1981. II. 1945-1978. A Szent Korona sorsa a II. világháborúban 1944 őszén, a II. világháború forgatagában a Szent Korona és a koronázási jelvények veszélybe kerültek. Benda Kálmán és Fiigedi Erik népszerű munkája nyomán olvasókönyvünk hasábjaira vettük azokat a részleteket, amelyek a Szent Korona sorsát kísérték figyelemmel a II. világháború fináléjában, mindaddig, míg 1978-ban nem került újra vissza hazánkba az észak-amerikai Egyesült Államokból. A Szent Koronát az 1928. évi XXV. te. a budai vár egyik páncéltermének hármas zárrendszerében őriztette. A kulcsokat egy példányban a miniszterelnök, a két másolatot a koronaőrök őrizték. Ám a korona és a koronázási jelvények 1944 őszén veszélybe kerültek. Ezért azokat: Pajtás Ernő ezredes, a kormányőrség parancsnoka elásatta a várban. 1944. október 16-án, amikor Szálasi Ferenc hatalomra került, Perényi Zsigmond báró, koronaőr mindezt a tudomására hozta, aki is kiásatta a jelvényeket, és október 30-án ezekre tette le „nemzetvezetői” esküjét. Szálasi mindvégig ragaszkodott a koronázási ékszerekhez, fogságba esésének idején: május 9-én is az volt a parancsa, hogy halála esetén öt évig tartsák titokban a korona hollétét, ha pedig akkor már nem a nemzeti szocialisták kormányoznak Magyarországon, akkor adják azt át a Führernek. 12
