Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)
jóst) a forradalom kiütésekor fegyveresen támogassa, e csapat számára egyenruhákat készíttetvén, e csapatba számos pajtásokat toborzott, akik egyrésze jelenleg vizsgálat alatt lévén, vádlottat felségsértési eme fondorkodásaiban támogatni készek lévén azt, hogy e célbul általa ny ereitek, buzdíttattak, saját vallomásilag esmerik el, megfogy van azonban a guerilla csapat szervezéséhez kellékeit összvegek, ezek pótlását az 1848/49 évi forradalom alatt a felséges uralkodóházhoz híven ragaszkodott egyének megraboltatása által tervezte, e célból pajtásokat toborzott, őket rablási eme terveiről értesítő, kik is általa buzdítva ily szándokokkal tettleg hozzá is fogtak a kivitelhez, mert Noszlopy Gáspárnak csak eme tervei folytán történt meg, hogy guerillázás és rablásra szövetkezett, de az igazság bosszúló karja által már elért egyének nevezetesen: Nagy Albert, Hegymeghy Soma, Kovács János, Benke Sándor, Geller Károly, Benke István, Hallai Sándor által forradalmi vállalataik, de főleg főnökük Noszlopy Gáspár elősegélésére szükségelt öszvegeknek rablás általi megszerzésére indulván ki, múlt évi november 10-én Gindly Antal földbirtokost rablógyilkosság által végezték ki. Sárközy Soma, a jeles somogyi család sarja a törvényesen megállapított tényállás mellett a bécsi cs. kir. haditörvényszék által véghezvitt vizsgálat nyomán bevallja, hogy ő múlt évi augusztus havában Noszlopy Gáspár meghittjének közbenjöttével annak bizodalmát megnyerte, általa odahivatott fel, miszerint múlt évi ősszel Magyarországba a törvényes rend felbontására várt és egy nevezetes fegyveres erővel megjövendő Kossuth Lajossal a mostani kormányt megbuktassa, Noszlopy által egy guerilla csapat alakításával is, mely Kossuthot az ő vállalataiban istápolja, bízatott meg, mely csapathoz Noszlopy egyéneket is toborzott, bevallja továbbá, hogy Noszlopy, mikor a bakonyi erdőkből, hol a guerilla csapatok szaporítására egyéneket toborzott Gerjényre visszatért, nékije azon feltett szándokát nyilvánította, miszerint terve az: a magyar forradalom alatt hazaárulóknak isimert egyéneket megtámadni, azoktól pénzeket zsarolni, s ezen pénzekkel forradalmi céljai előmozdítását eszközleni, mely tervek könnyebb elérhetése tekinteté- bül a vádlottat még egy meghittje kíséretében egyének megnyerése végett Pestre is küldötte, ahová vádlott el is ment. — Bevallja továbbá vádlott, hogy egy pár hétnek leforgása után a fent nevezett meghitt társa által a rablások gyakorlása iránt, a már vele e célbul szövetségbe lépett Nagy Alberttel egyetemben Pestről Noszlopyhoz Foktüre, Ger- jeny tájékára küldetett, ahová el is ment és Noszlopy által a rablás kiviteli célra összetoborzott és együttlevő parasztoknak körében több napokig tartózkodott, azoknak összebeszélésében részt is vett és mind ezen vétket és felségsértő alattomos törekedések célját tudván a vádlott, Pestre visszajővén azt rosszakarva eltitkolta és a felsőbbségnek bejelenteni megrögzötten vonakodott, maga azonban azáltal is, hogy a Noszlopy által tervezett rablások elősegítésében egy egy embert toborzott, tettlegesen résztvett. Ezek folytán a bécsi cs. k. magas katonai parancsnokság rendelete folytán folyó évi február 25-én felállított, hittel lekötelezett s tartott összes haditörvényszék által, mindkét vádlott Noszlopy Gáspár és Sárközy Soma, a haditörvények 5-ik és a Thereziánus katonai fenyítő eljárás 51-ik cikke szerint, nevezetesen Noszlopy Gáspár felségsértési bűnéért, vádlott Sárközy Soma, mint e bűntettbeni bűntársa a múlt 1849-ik évi július első és második napján közzétett hirdetmény tartalmánál fogva, Noszlopy Gáspár pedig minden vagyonának lezárolásával a forradalom 237